Október végén beindította a Froogle névre hallgató ár-összehasonlító weboldalt az internetes keresőt üzemeltető amerikai Google Nagy-Britanniában, kiterjesztve ezzel a cég elektronikus kereskedelmi üzletágát és küzdelemre késztetve versenytársait, például a Kelkoot. A Froogle hasonlóan működik, mint a közkedvelt Google keresőmotor, de csak on-line kiskereskedőktől származó információkat jelenít meg a keresés eredményeként: a digitális fényképezőgépek vagy a fekete zoknik keresőinek ár vagy kereskedők szerint osztályozva mutatja meg a termékek listáját.
Ellentétben egyes elektronikus kereskedelmi keresőoldalakkal, a kereskedőknek nem kell fizetniük azért, hogy megjelenjenek a Froogle keresési eredményei között. A Google azoknak a szöveges hirdetéseknek az értékesítéséből nyer bevételt, amelyek a keresési feltételek kitöltésekor jelennek meg, és az eredmények mellett is feltűnnek. A párizsi székhelyű Kelkoo – amely egyike a Google legnagyobb hirdetőinek – népszerűvé tette az ár-összehasonlító keresőmotorokat, s három év alatt Európa egyik leggyorsabban növekvő elektronikus kereskedelmi oldalává vált, miután az európaiakat is elkapta az on-line vásárlás láza, és milliárdokat kezdtek költeni a neten, ahol turisztikai csomagokat és mp3-lejátszókat egyaránt vásárolnak. A Yahoo idén vásárolta fel a Kelkoot 475 millió euróért.
Froogle keresőmotor a weben
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!