Megugrik a francia deficit?

2004. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nicolas Sarkozy hirtelen távozása a francia pénzügyminisztérium éléről a nemzeti büdzsé pozíciójának gyengülését is jelentheti – figyelmeztetnek elemzők a Bloomberg tudósítása szerint. A magyar származású volt pénzügyér köztudottan az adóreform radikális híve, ám a közelgő 2007-es választások miatt a szakértők Sarkozy utódjától a szükséges intézkedések elodázását „várják”. Amennyiben pedig az adók változatlanok maradnak, illetve a francia kormány a költségvetést megterhelő döntéseket hoz majd, úgy a deficit tovább nőhet.
A statisztikai hivatal friss öszszeállítása szerint 2004 utolsó negyedévében a francia gazdaság 0,6 százalékkal bővült az előző negyedhez képest, azaz az ütem felgyorsult a harmadik negyedévi 0,1 százalékról. Az adatok túl sok optimizmusra persze nem adnak okot, mert az éves átlagos GDP-növekedés csak 2,1 százalékos, és nem pedig 2,4 százalékos lesz várhatóan. A statisztikai hivatal utóbbiban bízott. A lassulást az euró árfolyamának megerősödésével magyarázzák a kutatók. A hét elején egyébként a francia központi bank is megerősítette előrejelzését, hogy a francia GDP az idén csak 2,2 százalékkal bővül, és nem 2,5 százalékkal, ahogyan a kormány jósolta.
Korábban a bank is 2,5 százalékos előrejelzést tett, de ezt már novemberben visszafogta. Franciaországban a múlt hónapban az átlag szintjén nem változtak a fogyasztói árak az októberihez képest.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.