Nem adnak támogatást a régi CT-kre

2004. 12. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem finanszírozza 2005. január elsejétől a tízévesnél öregebb gépeken elvégzett CT- és MRI-vizsgálatokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). (Ezek a berendezések számítógép segítségével úgynevezett rétegfelvételeket készítenek a testről, a CT röntgensugárral, az MRI mágnesestér- és rádiófrekvencia-gerjesztéssel).
A biztosító sajtóosztályán azzal indokolták a döntést, hogy a gépcsere előnyös az egészségügyi dolgozóknak és a pácienseknek is. Az újak ugyanis kisebb sugárterhelést járnak, rövidebb idő alatt jobb minőségű képet készítenek a beteg testrészről, ami hozzájárulhat a hatékonyabb gyógyításhoz. A változásról az egészségügyi szolgáltatók és a fenntartók közel egy éve tudnak.
Palkó András, a Radiológiai Szakmai Kollégium elnöke szerint a szakma egyetértésével született a döntés. Mint mondta: az orvostechnológiának ez a területe rendkívül gyorsan fejlődik, egy 7-8 éves berendezés már elavultnak számít. Ráadásul a gyártóik ennyi idő után leállnak az alkatrész-utánpótlással, ami nehézkessé teszi az esetleges javítást.
Az országban körülbelül 30 MRI- és 70 CT-berendezés működik. Közülük 78-ra becsülik a tíz évnél régebbiek számát. Előbbiek ára újonnan 150 és 500 millió, míg az utóbbiaké 50 és 200 millió forintra tehető.
Miután a fekvőbeteg-ellátásban nem konkrétan az elvégzett vizsgálatok, hanem a betegség fajtája után jár a finanszírozás, elképzelhető, hogy a kórházakban jövőre is használják majd a régi szerkezeteket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.