Röviden

2004. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bázis Plusz: még ingyen
A Matáv bevezette a Bázis Plusz díjcsomagot, amelyet valamennyi Bázis díjcsomaggal rendelkező ügyfél különdíj fizetése nélkül, automatikusan kipróbálhat 2005. január 31-ig. Emellett a lakossági kereskedelmi díjcsomagok előfizetői ingyenesen kipróbálhatják a Szabadnap-kedvezményt, amely az év végéig a pénteki napokon – így többek között december 24-én és december 31-én – vehető igénybe.

Húszmilliárdot „ér” a TI
Az év második legjelentősebb európai fúziójára adta jóváhagyását az olasz Telecom Italia (TI) távközlési vállalat igazgató tanácsa a minap: a cég húszmilliárd euróért felvásárolja a helyi TIM mobiltelefonos társaság általa még nem birtokolt 44 százalékát. Részben készpénzt, részben részvényeket ajánl, a TIM részvényeiért egyenként 5,6 eurót, illetve 2,36 Telecom Italia-részvényt. Az üzlet értelme, hogy ezentúl a TI különleges szolgáltatási csomagokkal rukkolhat ki, amelyekben a TIM mobilszolgáltatásait is kínálhatja. Elemzők szerint ebből a megfontolásból vásárolta meg több nagy európai távközlési szolgáltató az általa csak részben birtokolt mobilszolgáltatókat, legutóbb a France Telecom az Orange vállalkozást hétmilliárd euróért. Európa nagy mobiltelefonos szolgáltatói közül már csak három független: a Vodafone, a spanyol Telefonica Moviles és a brit Mm02.

Burkolatból virág
Biológiailag lebontható anyagból készülnek és szerencsés esetben a későbbiekben virággá fejlődhetnek azok a mobiltelefon-burkolatok, amelyeket egy brit kutatóintézet tervezett.
A közép-angliai Warwick Egyetemének kutatói által kidolgozott mobiltelefon elő- és hátlapok különleges, környezetbarát polimerből készülnek. A tervezők a lapokhoz erősített miniatűr tartályban egy virágmagot rejtettek el, amely növekedésnek indul, amikor a szemétbe kidobott készülék a földbe kerül, és a magocskát tartalmazó műanyag burkolat elbomlik. Az újdonság feltehetően nagy népszerűségnek örvend majd a környezettudatos felhasználók körében, és vélhetően hasonlóan boldogok lesznek a gyártók is, akik végre úgy érzik, tehetnek valamit a környezet védelméért – jelentette ki Kerry Kirwan, a Warwicki Egyetem munkatársa. A telefon prototípusába az egyetem munkatársai egyelőre napraforgómagot tettek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.