Washingtoni hivatalos útjáról hazatérve jelentette be az egészségügyi miniszter az amerikai kórházépítési tervet. Akkor még csak találgatni lehetett, hogy javul-e majd a magyar átlagember egészségügyi ellátása, ha valóban megépül a korszerű gyógyintézet. Mára kiderült, hogy nem. Az új kórház ugyanis fizetős lenne, az ottani gyógyulás költségeit nem térítené meg a magyar társadalombiztosító – erről Rácz Jenő beszélt egy konferencián. A miniszter tárgyalásain kiderült: az építést finanszírozó befektetők elsősorban nem is a magyar fizetős betegekre számítanak.
*
Pácienseik főként olyan távoli országok jómódú polgárai lennének, akik korábban az Egyesült Államokba jártak gyógykezeltetni magukat, ám a 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta oda nem engedik be őket.
Megkérdeztük Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértőt: jelentenek-e bármiféle nemzetbiztonsági kockázatot ezek az emberek? Szerinte ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni lehessen, tudni kellene, hogy a reménybeli páciensek miért nem léphetnek be az Egyesült Államokba. Ha azért, mert olyan személyekkel állnak kapcsolatban, akik szerepelnek az úgynevezett tiltólistán, akkor a magyar hatóságoknak kellő körültekintéssel kell majd eljárniuk. Ha viszont csak szigorúbb beléptetési, vízumadási szabályok miatt szorultak ki Amerikából, akkor semmilyen kockázatot nem jelentenek. – 2001. szeptember 11. óta jelentősen szigorodtak a beutazás szabályai. Sok magyar turistavízum-kérelmét is elutasították, például azért, mert az illetőnek nem volt családja és ingatlantulajdona – emlékeztetett Gorka Sebestyén.
Sokan egyébként azt is kérdésesnek tartják, hogy másfél év alatt megépülhet-e egy teljesen új kórház Magyarországon. Korábban nyilatkozott lapunknak egy építési szakértő, aki szinte kizártnak tartotta ezt a rövid határidőt, mondván: a hazai engedélyezési gyakorlat nagyon lassú.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala