Csak február 28-ig hosszabbítja meg a Semmelweis Egyetem a szerződéses dolgozókkal kötött megállapodását. Az intézkedés több száz munkavállalót – főként orvosokat, ápolókat és asszisztenseket – érint a havonta kilencezer fekvő beteget és százharmincezer járó beteget ellátó egészségügyi intézményrendszerben.
Tulassay Tivadar, az egyetem rektora lapunknak elmondta, azért hozták ezt a döntést, mert egyelőre bizonytalan, hogy miként alakul az idén a gazdasági helyzetük. Nem tudni ugyanis, hogy mikortól és mennyivel emelkedik az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása, ami a legnagyobb bevételüket jelenti. Az Oktatási Minisztérium még nem véglegesítette a költségvetésüket sem, így kérdéses az is, hogy miként tudják végrehajtani a kötelező 7,5 százalékos béremelést.
– Nem arról van szó, hogy a szóban forgó – nem közalkalmazottként, hanem szerződéssel foglalkoztatott dolgozókat – feltétlenül el kell bocsátani – hangsúlyozta Tulassay, hozzátéve: reményeik szerint túlnyomó többségükre február 28-a után is számíthatnak. Az intézkedéssel a klinikák vezetői nagyobb szabadsággal dönthetnek személyi kérdésekről. Ha nem tudják mindannyiukat tovább foglalkoztatni, akkor jobb, ha az „élő” szerződés nem nehezíti a helyzetet.
Bizonytalan a SOTE-n dolgozók helyzete
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!