Késnek az EU-konform receptek

2005. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Januárban a tervek szerint EU-konform recepteket kaptak volna az orvosok, ám az új vények gyártása egyelőre még el sem kezdődött. A késedelem oka, hogy a beszállításra kiírt közbeszerzési eljárást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) eredménytelennek minősítette. Bartucz Attila, az OEP szóvivője elmondta: a két pályázó közül az egyiknél nem feleltek meg a receptminták, a másik ajánlat pedig túl drága volt. A hivatal így új pályázatot hirdetett. Most senki nem gyárt vényeket, az OEP korábbi szerződése ugyanis 2004 végén lejárt. Ez azonban nem okoz fennakadást, a tartalék ugyanis jelentős – szögezte le Bartucz Attila. Reményeik szerint a pályázat nyertesével legkésőbb március elején szerződést köthetnek.
Az új papírok fokozatosan váltják fel a jelenlegieket az év végéig. A betegek azonban nem látnak majd szembetűnő különbséget a kettő között. A legfontosabb változás az, hogy az új formátumú vényeken a mostanin szereplő adatokon kívül lesz egy kilenc- és egy húszkarakteres mező is, ahová a külföldi beteg adatai kerülnek. Ezeket jelenleg – az uniós csatlakozás óta – a receptek hátoldalára jegyzik fel az orvosok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.