Bár az újra befektetett összegekkel együtt 43 milliárd dollár működő tőke érkezett az elmúlt 15 évben Magyarországra, a 2002-es kormányváltás óta hazánk ebben a kategóriában sereghajtója lett a kelet-közép-európai régiónak – derül ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (Unctad) közzétett jelentéséből.
Az Unctad szerint 2002-ben három, 2003-ban 2,5, tavaly pedig 4,4 milliárd dollárnyi befektetés érkezett Magyarországra. Ezzel szemben a lengyelek három év alatt 12 milliárd dollárnyi új vállalati forrást „csalogattak” be. Ám Csehország is sikeresebb volt, mint mi: 2002-ben nyolcmilliárd dollár működő tőkét vonzott a közép-európai ország, tavaly pedig ötmilliárd dollár értékben áramlott befektetés Prágába. Az Unctad előzetes becslése alapján az Európai Unió korábbi 15 tagállama a tavalyi esztendőben mindöszsze 165 milliárd dollárt fogadott, amely negyede az évekkel ezelőtti adatnak. A legtöbb beruházó továbbra is Kínát választja: tavaly 62 milliárd dollár érkezését „könyvelhette” Peking, s az Amerikai Egyesült Államok is magához tért. Olyannyira, hogy az USA a 2003-as negatív rekordév után ismét az első helyen szerepel a 121 milliárd dolláros „fogadókészséggel”.
Működő tőke: hazánk a sereghajtó
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!