Jelenleg az E–111-es nyomtatványt kell kiváltani ahhoz, hogy külföldi baleset vagy megbetegedés esetén ugyanolyan feltételekkel jussunk a szükséges (főként sürgősségi) ellátáshoz mint egy ottani állampolgár. Ez azt jelenti, hogy ami a helyieknek ingyenes, az a magyaroknak is térítésmentesen jár. Amiért pedig az ottaniaknak fizetniük kell – például egyes országokban a kórházba szállításért –, azért tőlünk sem kérhetnek több pénzt. A plasztikkártya szinte csak annyiban különbözik a most használt papíralapú társától, hogy általános esetben három hónap helyett egy évre adják ki. Az érvényesség lejárta után ezt is el kell dobni. Igényelni a hazai egészségbiztosító 40 kirendeltségén lehet majd októbertől. Fizetni nem kell érte, ám többféle iratra szükség lehet a kiváltásnál – mondta Király Gyula, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese. Személyazonosságunk mellett biztosítási jogviszonyunkat is igazolnunk kell. Hogy pontosan kinek milyen iratokra van szüksége, azt telefonon is megmondják az egészségbiztosító kirendeltségein. A most használatos E–111-es nyomtatványt körülbelül 200 ezren váltották ki az EU-csatlakozás óta. Igénylést nemigen kellett visszautasítani. Annak, aki valamilyen oknál fogva nem tud eleget tenni az előírt feltételeknek, a piaci utasbiztosítások jelenthetnek biztonságos egészségügyi ellátást külföldön. Ha más országban baleset ér valakit, vagy megbetegszik, de sem piaci utasbiztosítása, sem európai betegbiztosítási kártyája nincs, akkor sem hagyják például a földön elvérezni. Ha nem tudja az ellátást kifizetni, akkor azt később megpróbálják behajtani rajta.
Jön a plasztikkártya
Októbertől plasztikkártya váltja fel azt a papírnyomtatványt, amellyel más EU-tagországokban a magyar társadalombiztosító költségére vehetünk igénybe bizonyos egészségügyi ellátásokat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!