Megteltek a magyar gyermekkórházak

Nincs, vagy csak alig van üres ágy a gyermekkórházakban. A helyhiány oka, hogy halmozottan fordulnak elő hasmenéssel, lázzal, légzési nehézséggel járó megbetegedések. Akad olyan intézmény, ahol leállították az előre tervezett sebészeti beavatkozásokat – csak a sürgős eseteket látják el –, hogy az így felszabaduló ágyakra új betegek kerülhessenek.

2005. 02. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tulassay Tivadar, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke lapunknak elmondta: nemcsak az ágy kevés, hanem orvosok és ápolók is hiányoznak. – Senkit sem kell elküldenünk, de csak átszervezéssel tudjuk megoldani, hogy minden gyermeknek legyen helye – tette hozzá.
*
A múlt héten már a szemészetre vettük fel azokat, akiknek máshol nem jutott ágy – mondta Smrcz Ervin, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója. Hozzátette: a kívánatosnál gyakran egy-egy nappal hamarabb engedik haza a gyermekeket, mert csak így tudnak úrrá lenni a helyhiányon.
Blatniczky László, a Budai Gyermekkórház főigazgatója rávilágított: a gyermekellátásban jobban érezhető a szezonalitás, mint a felnőttben. Nyáron kevés a beteg, míg novemberben, január–feburárban és március–áprilisban csúcs üzemmódban kell dolgozni. Elmondta azt is: intézményükben sincs üres ágy a gyermekgyógyászaton, így a fül-orr-gégészeten helyezik el a más egészségügyi gonddal küzdő kicsiket is. Arra a kérdésre, hogy elegendő gyermekágy van-e a fővárosban, úgy felelt: most igen, de a jelenlegi férőhelyet már nem szabad tovább csökkenteni. Tulassay Tivadar is egyetért abban, hogy szükség van a jelenlegi kapacitásra. Hangsúlyozta: ezt egy ilyen kisebb, szokványosnak mondható „felsőlégúti-járvány” is mutatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.