Folytatva a sikersorozatot, a tavalyi évben is felül tudta múlni az OTP Bank Rt. eredménye a korábbit, sőt a várakozásokat is túlszárnyalta – közölte Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.
Az OTP csoportszinten mérve tavaly 140,067 milliárd forintos adózott nyereséget ért el a nem auditált, konszolidált, nemzetközi jelentési szabványok alapján készült beszámoló szerint, 68,1 százalékkal többet, mint 2003-ban. Az eredmény meghaladja a bank saját előrejelzését és az elemzői várakozásokat is. A magyar számviteli szabályok szerint számított, konszolidált adózott nyereség 125,969 milliárd forint, 51,7 százalékkal magasabb az előző évinél.
Spéder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes a bank gazdálkodási adatairól azt nyilatkozta, hogy az utolsó negyedév a vártaknak megfelelően némileg alulmúlta a korábbi három negyedév eredményeit, a költséghatékonyság tovább javult. A gyorsjelentés készítésekor a nyereség 39 százalékának osztalékként történő kifizetésével számolt a társaság menedzsmentje, ez 146 forint nyereséget jelent papíronként.
Az akvizíciós tervekről Csányi Sándor hangsúlyozta, hogy tárgyalásokat folytatnak pénzintézetek megvásárlásáról. A legelőrehaladottabb tárgyalások a második legnagyobb román bank, a Román Takarékpénztár megvételéről folynak. Felvásárlást tervez a magyar pénzintézet még Horvátországban, Szlovákiában és Szlovéniában is.
Sikeres évet zárt a pénzintézet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!