Spekuláció a forint ellen?

Kisebb spekulációt „érez” a forintpiacon Járai Zsigmond, a jegybank elnöke, aki szerint a nemzeti valuta árfolyamának jelenlegi erősödése már nem érdeke a gazdaságnak, de a stabilitást fenn kell tartani.

2005. 02. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Járai Zsigmond a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt minderről kedd este. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első számú vezetője kitért arra, hogy kisebb spekulációt „érez” a forintpiacon, amely a valuta erősítésére irányul; ez nem olyan mértékű, mint a 2003 elején jelentkező piaci mozgás volt.
Az elnök úgy véli, a jelenlegi forintárfolyamnál gyengébb szint (245–247 forint/euró) is elegendő lenne az inflációs célok eléréséhez. Járai hozzátette: számos árfolyamon kívüli tényező is jelentős mértékben befolyásolja a hazai drágulási folyamat alakulását. – A forint árfolyamának jelenlegi erősödése már nem érdeke a magyar gazdaságnak, de a stabilitást fenn kell tartani – mindezt ugyancsak Járai Zsigmond jelentette ki tegnap – az MTI tudósítása szerint – egy sajtóbeszélgetésen. Kérdésre válaszolva Járai hangsúlyozta: nem az MNB tartja a forintot az intervenciós sáv legfelső szélén, az „magától van ott”.
A forint/euró jegyzések a 242-es szint közelében állnak; a forint alig egy százalékra van az intervenciós sáv erős szélétől. Herháger András, a WestLB Treasury főosztályvezetője a portfolio.hu érdeklődésére kifejtette, hogy rövid távon egészen a sáv széléig mehet a forint/euró árfolyam. Puskás Tamás, a Commerzbank Treasury vezetője nagyobb esélyt lát arra, hogy a piac, tanulva a 2003. januári eseményekből, várhatóan nem „nyomja a forintot” a sáv erős széléig.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.