Tizennégyezer lakossal indult 1999-ben a modellkísérlet Kökény Mihály (MSZP) és Frajna Imre (Fidesz) képviselői indítványával. A rendszer lényege, hogy a kiválasztott lakossági csoport egészségügyi ellátását egy szervező csoport irányítja. A finanszírozás fejkvótaalapú, s ha az ellátását kevesebb pénzből megoldják, mint amennyibe a hagyományos rendszerben átlagosan kerülne, akkor a megtakarítást megkapják. Miután az orvosok is érdekeltek a megtakarításban, ez a hatékonyabb kezelést és a megelőzést segíti. Azzal, hogy az ellátást irányítják és követik, kiszűrhetők a felesleges vizsgálatok, kezelések, gyógyszerfelírások – hangzottak a támogató érvek.
Csakhogy az ÁSZ éles kritikát fogalmazott meg tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében. Nem garantálta például, hogy a megtakarítás nem a betegellátás rovására megy – mondta Kovács Árpád elnök. Felmerült, hogy a súlyos, drágán gyógyítható betegektől igyekeznek „megszabadulni”. Noha a számvevők nem vitatták, hogy vannak előnyök is, hangsúlyozták: úgy kezdett ebbe bele az ország és költött rá máig több tíz milliárd forintot, hogy nem volt meg a megfelelő szakmai előkészítés, pedig ma már kétmillió ember vesz benne részt, igaz, sokuk nem is tudja. Kovács Árpád hangsúlyozta: a rendszer sorsáról az Országgyűlésnek kell döntenie.
A szocialista–szabad demokrata kormány korábban még ötmillió főre terjesztette volna ki a modellben részt vevők számát, sőt erre a rendszerre alapozta volna az egészségügyi reformot is (az irányított betegellátásnak egyébként mindkét politikai oldalon akadnak ellenzői és támogatói). A rendszert az ÁSZ véleményének figyelembe- vételével tovább működtetik, de a korábban tervezett ötmillió helyett csak 2,5 millió főre bővítik – mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Az erről szóló szerződéseket hamarosan aláírják. Ennek az a célja, hogy ha egyes területeken csak kis lakossági csoportok maradtak ki a rendszerből, akkor őket bevonhassák – hangsúlyozta Kiss József, az egészségbiztosító főigazgatója.
ÁSZ-bírálat az egészségügyi kísérletnek
Az Állami Számvevőszék szerint jelenlegi formájában nem folytatható az irányított betegellátási modellkísérlet nevű program, pedig már kétmillióan ebben a rendszerben jutnak egészségügyi ellátáshoz. Induláskor azt gondolták, hogy így hatékonyabbá válik a gyógyítás és a pénzfelhasználás, az eredmény azonban kétséges. Követhetetlen az állami forrásokkal való elszámolás, és nem tudni: az ésszerűsítés nem ment-e a betegellátás rovására.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!