Egy hónap alatt az élelmiszerek árai 0,2 százalékkal emelkedtek, míg az idényáras élelmiszerek nélkül számítva a cikkcsoport árszintje változatlan maradt – áll az Ecostat kutatóintézet Mikroszkóp című kiadványában. Átlag feletti mértékben, 0,8 százalékkal emelkedtek a szolgáltatások árai – ez főként a kommunális szolgáltatások és a tömegközlekedés erőteljes drágulásával magyarázható. Az egyéb cikkek, például az üzemanyagok árai januárhoz képest 1,1 százalékkal növekedtek.
Az Ecostat előrejelzése alapján 2005 augusztusában a fogyasztói árak várhatóan mintegy 3,7 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál. Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 3,9 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét. Az anyagból kiderül még: idén januárban a bruttó átlagkereset 186 400 forint volt, amely a versenyszféra 136 600 forintos, valamint a költségvetési terület 305 500 forintos átlagából adódott. A nemzetgazdaság egészében 2005 januárjában a fizikai foglalkozásúak átlagosan 106 100, a szellemiek pedig 278 300 forintot kerestek.
Dráguló szolgáltatások
Februárban a fogyasztói árak 0,4 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, és 3,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Átlag feletti mértékben, 0,8 százalékkal emelkedtek a szolgáltatások árai.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!