Tőzsdére készül a TvNetWork

2005. 03. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén tőzsdére akar menni a TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Rt. – közölte a társaság általános vezérigazgató-helyettese, Kabay Tamás. Az idei év második felében várhatóan négyszázmillió forint értékű részvénykibocsátással jelenhet meg a TvNetWork a Budapesti Értéktőzsdén. Saját hálózaton keresztül 20 településen van jelen a távközlési cég, ahol internetes elérést, IP-alapú telefonszolgáltatást, illetve kábeltelevíziós szolgáltatást nyújt az előfizetők számára. A kibocsátás során főként az előfizetőik, magán- és intézményi befektetők, valamint kockázati tőketársaságok megjelenésére számít a TvNetWork menedzsmentje.
Az ötödik legnagyobb széles sávú internetszolgáltatót 30 millió forinttal öt éve alapították. A társaságnak jelenleg több mint száz dolgozója van, az alaptőke 1,5 milliárd forintra nőtt az évek során. A vezérigazgató-helyettes a jelenlegi tulajdonosi struktúráról elmondta, hogy száz százalékban magyar tulajdonban van a TvNetWork, a 30 részvényes közül 4-5 cég, míg a többi magánszemély. A legnagyobb tulajdoni hányadot – tíz százalék – egy magánszemély birtokolja. Nemes Attila gazdasági igazgató, a cég elnöke hangoztatta, hogy a kibocsátásból származó tőkét akvizíciókra, a hálózat fejlesztésére kívánják fordítani. A lehetséges terjeszkedésről az elnök annyit árult el, hogy a környező országokban való megjelenés is növekedési lehetőséget tartogat a cég számára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.