Bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferencnek és az Apró– Gyurcsány-érdekköröknek rendkívül komoly titkolni- és takargatnivalóik vannak meggazdagodásukkal kapcsolatban – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter (Fidesz), miután az ügyrendi bizottság több olyan szocialista módosító indítványt támogatott, amely szűkítené az általa kezdeményezett Gyurcsány-vizsgálóbizottság lehetőségeit. Szerinte a bizottsági ülés azt tanúsítja, hogy a kormánypártok fedezni próbálják a kormányfőt. Elmondta: a tíz módosító indítványból nyolc a kérdések megváltoztatására vonatkozott. Példaként említette, kikerült a vizsgálóbizottság kérdései közül az: milyen módon használta ki az Apró– Gyurcsány-érdekkör a politikai befolyását a vagyongyarapításhoz.
– Szijjártó úr vagy nem tud olvasni, vagy hazudik – közölte Csiha Judit, az ügyrendi bizottság szocialista elnöke. Közölte, hogy az elfogadott módosító indítványok tartalmazzák az ellenzéki képviselő által hiányolt kérdéseket. Csiha Judit közölte: heteken át arra próbálta rávenni Szijjártó Pétert, dolgozza át javaslatát, hogy az ne legyen alkotmánysértő. – Nem tette meg, kénytelenek voltunk helyette megtenni – tette hozzá az ügyrendi bizottság elnöke.

Olyan a párt, mint a vezetője: úgy alázzák a tiszások a szimpatizánsokat, ahogy korábban Magyar Péter