Nemzetközi behatások ellenére tegnap tovább folyt a Budapesti Értéktőzsdén a profitkivonás, a nyereséget realizáló befektetők nemcsak a magyar, hanem a lengyel és a cseh piacokon is eladási hullámot gerjesztettek. A BUX a nyitáskor 23 ponttal állt előző szintje alatt, majd egy korrekciós próbálkozást követve a negatív térfélre zuhant át. A kereskedés legnagyobb részében gyengülő BUX a zárás pillanataiban egyre mélyebbre csúszott, végül 16 535,40 ponton, 260,76 ponttal csökkenve állapodott meg. Az 1,55 százalékos indexbeni csökkenés a Mol, az OTP és a Richter vezényletével zajlott le. A befektetők a jelentős hasznot felhalmozó árú papírokat tartós eladási nyomás alatt tartják – nyilatkozta néhány spekuláns a kereskedés végét követve. A 15 milliárd forintos forgalom még mindig azt jelezte, hogy a tőkeátcsoportosítás nem állt meg. A Mol ára 3,08, az OTP-é 1,81, a Richteré kereken két százalékkal csökkent. A csökkenő trenddel szemben haladó Matáv kurzusa 1,79 százalékot erősödött.
A kis forgalmú részvények piacán is az eladók voltak túlsúlyban, a BorsodChem egy, az Egis 250, az FHB 300 forinttal lett olcsóbb. Drágult viszont 75 forinttal a TVK, és 10 forinttal az Antenna Hungária.
Elemzők a mai napra határozott emelkedést jósolnak, de hozzátették, hogy a nemzetközi értékpapírpiacokról érkező esetleges negatív nyomás még akár lefelé is fordíthatja a BUX „kormányát”.
A tegnapi bankközi devizapiaci kereskedés igen meglepően zajlott, mivel a forint már reggel átlépte a 252 forint/eurós határt, s a nap végig fenntartotta ezt a szintet. A tíz hónapos mélypontjára zuhanó forint azt mutatta, hogy a devizapiacon is átrendeződés folyt.
Árcsökkenés zajlott le a varsói és a prágai tőzsdéken is, ami azt jelezte, hogy a kelet-közép-európai régióból folyamatosan távozik a mozgó tőke. Tokióban csupán 0,03 százalékot javult a Nikkei 225 index értéke. A nagyságra második japán elektronikai csoport, a Toshiba 154,81 milliárd jenes üzemi eredményt jelentett az áprilissal zárult pénzügyi évéről, 11,3 százalékkal kisebbet az előző évi 174,59 milliárdnál, elmaradva a cég saját januári előrejelzésétől is, amely 160 milliárd jenről szólt. A visszaesés a memórialapkák vártnál meredekebb áresésének következménye.
Európában a vezető indikátorok a reggeli emelkedéseket követve árfolyamesést mutattak, a FTSE 0,11 százalékot javult, míg a DAX 0,13 százalékkal gyengült.
A Matáv még kitartott
A szerdai komolyabb tőkekivonás után tovább gyengült tegnap a Budapesti Értéktőzsde indikátora, a BUX. A reggeli hirtelen emelkedést követve beesett az index, s a kereskedés teljes hosszában gyengült, végül 1,55 százalékkal zárt előző értéke alatt. A 15 milliárd forintos forgalom és a vezető részvények áraiban bekövetkezett csökkenés – mely alól a Matáv jelentett kivételt – mélyre rántotta az indikátort. A tokiói Nikkei 225 index 0,03 százalékos nyereséggel zárt, és hasonlóan minimális elmozdulást mutattak a vezető európai indexek is. A forint piacán komoly gyengülést lehetett tapasztalni, a hazai fizetőeszköz 252,40 forintig zuhant.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!