Ilyen volt például a „Hazai termék – hazai munkahely” mozgalom, amely mögé több párt és civil szervezet is beállt, ám igen rövid életűnek bizonyult. Több kisebb kezdeményezés a Magyar Termékek Mozgalomhoz hasonlóan elhalt, vagy éppen vegetál, mint a Magyar Árut Támogató Alapítvány. Ugyancsak ebben az időszakban, a kilencvenes évek derekán Vásárolj magyarul! jelmondattal egy egyesület is megpróbálkozott a piacvédelemmel. Ugyanakkor sikeresebbnek tűnnek a kilencvenes évek végén, illetve az utóbbi években elindított mozgalmak. Ilyen például a Magor mozgalom, a Magyar Áruk Klubja (MÁK) által indított Hajrá, Hazai!, valamint a Hol, Mit, Okosan mozgalom, illetve a Portéka Hungarica áruház.
Utóbbi egy évvel ezelőtt nyitotta meg első áruházát, ahol célkitűzésüknek megfelelően kizárólag magyar termékeket árusítanak – mondta lapunknak Görgényi Erzsébet üzletvezető. Hozzátette: sajnos amitől akkor féltek, közben bekövetkezett, s a magyar élelmiszer-termelő vállalkozások kezdenek tönkremenni, mert nem tudnak bejutni a multinacionális cégekhez. – Mi tulajdonképpen segíteni szerettünk volna rajtuk azzal, hogy saját erőnkből egy áruházláncot hozunk létre – magyarázta az áruház célját Görgényi. Jelenleg az Éliás Tibor vezette Semmelweis utcai áruházban az élelmiszertől kezdve a fa gyermekjátékon át a falra akasztható gázkazánig minden megtalálható. A XVI. kerületben pedig egy csak élelmiszereket kínáló üzlet működik, ahol a mangalicahústól kezdve a szürkemarha-húson keresztül mindenféle hazai élelmiszer megtalálható. Görgényi elmondása szerint a magyar termékek iránti érdeklődés az utóbbi időkben folyamatosan nő, vagyis érzékelhető, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban vásárolnak.
Növekvő érdeklődést érzékeltek a Hol, Mit, Okosan mozgalmat alapítók is. A mozgalom létrejöttéről az egyik alapító, Nagyernyei-Kullmann Gyula elmondta: a tavaly októberben elindított www.hmo.hu internetes áruház létrejötte egy több mint fél évet megélő, magyar termékeket bemutató televíziós műsor nyomán felmerülő nagyarányú érdeklődésnek köszönhető. A száz termékkel induló áruház jelenleg több mint ezerháromszáz terméket kínál, s több mint ezer regisztrált vásárlóval büszkélkedhet. Az árusítás jelenleg interneten keresztül, házhoz szállítással történik, illetve van egy áruházuk is a Dorozsmai utcában.
Míg az említett mozgalmak a terméket helyezik előtérbe, addig a Magyar Áruk Klubja Egyesület egy gondolkodásmódot igyekszik közvetíteni, s ezzel a céllal indította útjára a Hajrá, Hazai! elnevezésű kezdeményezést – tudtuk meg az elnöktől, Weinreich Lászlótól. Mint mondta, mivel az unióban már nem az a kérdés, hogy mi magyar s mi nem, kibővítették a kezdeményezést, s jelenleg elsősorban az országimázs érdekében tevékenykednek.

Luszi, a Balaton négy évszakos hajócsodája új fejezetet nyit