Az első lépés a százból

Hiller István, a szocialista párt elnöke azt kéri a kormánytól, hogy dolgozzon ki egy hosszú lejáratú, gyorsan és egyszerűen működő, kedvezményes hitelprogramot a vállalkozók és az önkormányzatok számára. A Fidesz szóvivője a bejelentést „a száz szánalmas szerencsétlenkedés programja” első epizódjának tartja.

Hírösszefoglaló
2005. 04. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiller István pártelnök tegnap elmondta, a következő hetekben várják a kormány konkrét válaszát a kedvezményes hitelekről. Arra a kérdésre, hogy a hitelhez nyújtandó kedvezményt milyen forrásból finanszírozná az állam, Hiller István azt felelte: a pártnak nem az a feladata, hogy konkrét számokat mondjon, hanem hogy a gazdasági racionalitás alapján megfogalmazza a politikai igényt. Az MSZP elképzelése szerint a program segítené a fejlődést, egyszerűen és gyorsan igénybe vehető lenne és segítené a vállalkozók önrészének előteremtését is. Hiller István hangsúlyozta, „a hitel legyen mindenki számára elérhető”.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője a bejelentésre úgy reagált: „Hiller Istvántól a száz szánalmas szerencsétlenkedés programjának első epizódját láthattuk”. Véleménye szerint az MSZP elnöke minden konkrétum nélkül beszélt arról, hogy valamit tenni kellene a vállalkozókért, ennél azonban még a szocialista szavazók is többet várnak. – Borítékolható, hogy a vállalkozások támogatása ügyében ugyanaz fog történi, mint az adócsökkentés esetén: lesz sok sajtótájékoztató, sok duma, érdemi előrelépés semmi, és a végén legfeljebb lecserélnek egy minisztert – mondta.
Emlékezetes: Gyurcsány Ferenc a múlt héten hirdette meg a száz lépés politikáját, amellyel átfogó reformokat ígért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.