Noha a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport Rt. botrányos szerződésének március elején történt felbontásakor Draskovics Tibor pénzügyminiszter még egy esetleges késlekedés anyagi hátrányairól beszélt, a 4,7 milliárd forintról szóló adásvétel ügyében azóta sem történt semmi.
Kőszegi Márk, a Pénzügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője lapunk érdeklődésére mindössze annyit közölt, hogy az ügyben továbbra is vizsgálják az optimális megoldás lehetőségeit. A reptér tulajdonosi jogait gyakorló ÁPV Rt. többszöri megkeresésünk ellenére nem válaszolt múlt hét hétfőn feltett kérdéseinkre, így azt sem tudtuk meg, mi a vagyonügynökség stratégiája annak kiküszöbölésére, hogy a főváros számára elodázhatatlan áruszállítói központ megépítése ne szenvedjen további késedelmet. A BA Rt. lapunkkal azt közölte, hogy a telekügyben nem kívánnak nyilatkozni.
Hegyi Gábor, a szerződést aláíró ACC Kft. tulajdonosa úgy tájékoztatta lapunkat, hogy eddig több megoldási javaslatot kínáltak a fejlesztésre vonatkozóan, ám ez idáig egyetlen javaslatukra sem kaptak választ.
Mint ismert, Draskovics Tibor az áruszállítási központ szerződésének felbontásakor a fejlesztés szükségességét hangsúlyozva azt mondta: anyagi hátrány keletkezne, ha a reptér lemaradna a tervezett fejlesztésről, illetve ha a partnerek túl hosszú ideig húznák el a döntést. A több milliárd forintos megállapodás megvétózásáért eddig egyik érintett fél sem vállalta a felelősséget.
Zelenszkij: Csak semleges helyen találkoznék Putyinnal
