Baljós árnyak Károly esküvője felett

„Ha egyszer esik, akkor zuhog” – így fogalmazza meg az angol azt, hogy a baj nem jár egyedül. A brit királyi családnak bosszúságot, a lakosság körében és a médiában növekvő derűt okoz, hogy mi minden ütött ki balul Károly walesi herceg és menyaszszonya, Camilla Parker Bowles esküvői terveiben.

Ha a két szerelmes évtizedek viszontagságai után, ezernyi akadályt leküzdve végül mégis egybekel, az általában nemcsak romantikus, hanem rokonszenves történet is az érdeklődőknek. Ám ez esetben disszonáns hang az öröm harmóniájában, hogy a herceg, az anglikán egyház jövendő világi feje jó ideje leplezetlen élettársi kapcsolatot tartott fenn választottjával, amit pedig éppen a monarchia leghagyománykedvelőbb támogatói néztek rossz szemmel. Ez a háttere annak a nehezen elért, de kezdettől fogva ügyefogyottan kezelt döntésnek, hogy a pár végre egybekel. Le kellett győzni az anglikán egyház ellenszenvét elváltak újbóli házasságával szemben. A lord kancellárnak kellett biztosítani minisztertársait és a közvéleményt, hogy nem alkotmányellenes, ha a trónörökös polgári házasságot köt. A canterbury érsek ugyanis csak odáig ment el, hogy egyházi esküvő helyett a frigy templomi szertartáson áldásban részesül. Ezután közölték, hogy a polgári esküvőt és az egyházi szertartást a windsori várkastélyban tartják, az utóbbit a székesegyháznak is beillő méretű és pompájú Szent György-kápolnában. Hamarosan azonban kiderült, hogy a törvények értelmében a kastélynak engedélyre van szüksége a polgári esküvő megtartásához, az pedig azt jelentené, hogy a következő három év alatt bárki ezt választhatná esküvője színhelyéül. Erre áttették a polgári szertartást a kastély közelében levő windsori Guildhallba, a városháza dísztermébe. Kiderült, hogy oda a királyi pár nem megy el, csak az egyházi szertartáson jelenik meg, amely után Erzsébet királynő vendégül látja a meghívottakat.
Ezt az esküvőt tűzték ki péntekre, arra a napra, amelyen a Vatikán döntése szerint a most elhunyt II. János Pál pápát helyezik örök nyugalomra a Szent Péter-székesegyházban. Közben Károly hercegnek sikerült maga ellen ingerelni a médiát azzal, hogy a legénybúcsúnak szánt svájci sítúráján goromba megjegyzéseket tett az engedéllyel megjelent sajtó- és fotóriporterekre. A péntekre tervezett esküvőt sebtében szombatra kellett halasztani, hogy a walesi herceg képviselhesse az uralkodót a Vatikánban a temetésen. Ez egyben megoldotta a televíziós csatornák problémáját is, amelyeknek különben egy időben kellett volna közérdekű eseményt közvetíteni Rómából és Windsorból. Az csak később jutott eszébe a túl korán fellélegzett tévéseknek, hogy a szombati esküvő ideje egybeesik a brit sportélet egyik legfontosabb eseményével, a Liverpoolban lefutandó Grand National nevű lóversennyel. Ha nem sikerül a versenyt, vagy legalább a tévéközvetítést egy-két órával elhalasztani, akkor a lóverseny mellett csatornaverseny is lesz: mit néznek többen – a látványos akadályversenyt, amelynek kimenetelétől sok millió font sorsa függ, vagy Károly herceg egybekelését Camillával, akiről egyébként még mindig nem tudni, hogy egykor királyné lesz-e belőle vagy csak királyi hitves. Talán erre is lehet majd tenni a fogadóirodákban.