Súlyos beteg maestro siklik fürgén a zenekari pultok között, és elszánt mosollyal aprókat hajlong az ötemeletnyi publikum előtt: hazaérkezik. Pedig Palermo nem a lombard vagy a római, a nápolyi Itália – a szicíliaiak külön utakon járnak. Olaszország legszegényebb területére biztosan nem vetődnének a Berlini Filharmonikusok sem. A hiperszenzibilis olasz, Claudio Abbado mégis elvitte a német favoritokat e különös szigetre.
A Berlini Filharmonikusokat 1856. május 1-jén alapították, és jó pár éve minden május elsején valamely európai ország illusztris városában lépnek fel – gázsi nélküli hangversenyen, DVD-felvétellel. Három éve elhozta hazájába muzsikusait a talján mester. Pazar operaházban valami egészen pazar Egmont-nyitánnyal indítanak. Abbado nagyon energikus, nem lehet rá nem odafigyelni. Ha kottapult mögött ülnék, inkább nézném őt, mint a szólamomat. Hisz ő is engem figyel, meg levegő-lapokat talán, merthogy kívülről dirigál. Szaggatott vonósállások, ezredmásodpercre egyként robbanó kürtszekció, ütemen belül, középhosszú hangok alatt is többféle dinamikán érzékenyedő zenekar hallatán nem értem, mi is itt a nehéz? Mitől szól ez a koncert úgy (vagy különbül), mint holmi agyonvágott stúdiópreparátumok? Miért nem elég máskor, másokkal figyelem, fegyelem, ruganyos kéz és harcedzett száj?
Gil Shaham, a Joachim Józsefnek komponált Brahms-koncert harmincas hegedűszólistája már kevésbé tetszik, szikkadt hegedűhangján mintha karmesterének kórtörténete szólna, a tónusgazdag, buján burjánzó zenekari szövetet fájón át-átdöfve. Végül egy harmadik slágerdarab, a dvoraki Új világ szimfónia pompája ragadja magával a legdélibb olaszokat is.
Lám, ránk is süt a nap: ma Budapesten lépnek fel a Berlini Filharmonikusok.
Mennyire más lesz ez a május elsejei vonulás…
(Európa-koncert Palermóban/ Abbado. TDK mediactive DVD.)
A Berlini Filharmonikusok Budapesten.
