Francoise Le Bail szerint megvizsgálták, hogy mindez nem ütközik-e a bizottsági tagokra vonatkozó szabályokba, és a vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a budapesti megoldás nem szabályellenes, és mihelyt az EU budapesti képviselete irodát tud Kovács rendelkezésére bocsátani, a helyzet megoldódik. Arra a kérdésre, hogy Kovács Lászlón kívül a bizottságnak van-e még más tagja, akinél hasonló „probléma” merült fel, az elnökhelyettes azt felelte, hogy ilyen személy nincs.
Mint arról beszámoltunk, Kovács a tárca tulajdonában lévő Saab gépkocsit is használja, noha az EB Magyarországon is biztosít számára autót és sofőrt. A brüsszeli szabályok szerint az EU biztosainak függetlennek kell lenniük az őket delegáló országok kormányától.
*
Kovács László a hírekre reagálva tegnap közleményben szögezte le, hogy az állításokkal ellentétben nincs saját irodája, titkársága és titkárnője a Külügyminisztériumban, s az említett helyiséget csak azért vette igénybe, mert az európai bizottsági tagoknak irodahelyiséget biztosító budapesti uniós képviselet hosszabb ideje költözködik, így ott nem tudnak megfelelő feltételeket biztosítani. Kovács szerint a biztosokra vonatkozó szabályok még említés szintjén sem foglalkoznak az ilyen esetekkel, csupán azt hangsúlyozzák, hogy a biztosok egyetlen kormánytól sem fogadhatnak el utasítást, tevékenységüket a kabinetektől függetlenül kell ellátniuk.
Ennek némileg ellentmond, hogy az európai gyakorlatban mégsem találni arra példát, hogy valamely kormány infrastruktúrát vagy más szolgáltatásokat nyújt az ország biztosának. Kovács szerint azonban a bizottság tagjaira vonatkozó szabályzat semmiféle előírást nem tartalmaz az esetre vonatkozóan.
„Figyelembe véve a kérdés körül kialakult média visszhangot (…) úgy döntöttem, hogy a méltatlan és nyilvánvalóan politikai indíttatású (…) támadások elkerülése végett az eddigi gyakorlatot megszüntetem. A Külügyminisztérium gépkocsiját esetenként sem veszem igénybe, s mihelyt az Európai Bizottság budapesti képviselete a megfelelő feltételeket biztosítani tudja, az ottani budapesti hivatalos tevékenységemhez az ottani irodát fogom használni” – zárul a közlemény.
Csak Kováccsal van baj
Francoise Le Bail asszony, az Európai Bizottság (EB) vezetője, José Manuel Barroso helyettese és egyben fő szóvivője lapunk azon kérdésére, főnöke tud-e arról, hogy Kovács László adóügyi biztos a Külügyminisztériumban is tart fenn irodát, saját titkársága van, és szolgálati Saab áll rendelkezésére, igennel felelt. Arra a kérdésre, hogy ez nem veszélyezteti-e a volt külügyminiszter függetlenségét, Le Bail kijelentette: csupán átmeneti „elrendezésről” van szó, mert az EU budapesti képviselete éppen költözik, „vagy valami hasonló”.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!