Emelkednének az autópálya-használat díjai a kormány tervei szerint, ugyanis az autósok kilométer-arányos tarifát fizetnének – vetette fel tegnap Manninger Jenő országgyűlési képviselő a gazdasági bizottság ülésén egy, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban készített előterjesztésre hivatkozva. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának napirendjén szerepelt tegnap a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése: az ülésre meghívott Draskovics Tibor pénzügyminisztert Katona Tamás politikai államtitkár, Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert pedig Dióssy Gábor politikai államtitkár képviselte. Az előterjesztésben az szerepel, hogy az úthasználati díjakból a jelenlegihez képest éves szinten 30-40 milliárd forint többletbevételre lehet számítani. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint erre csak a díjak jelentős mértékű emelésével lehet szert tenni, ami akár azt is eredményezheti, hogy a kilométerenkénti díjak megközelíthetik a korábbi M5-ös tarifákat.
A használattal arányos útdíjfizetési rendszert 2007 után vezetnék be, a tárcánál megkezdődtek az előkészületek. Dióssy Gábor szerint ez a megoldás nem jár díjnövekedéssel, a nagyobb bevétel döntően abból származik majd, hogy nő az autópályák hossza, így többen használják majd az utakat. Az államtitkár szerint uniós előírás a használattal arányos útdíjfizetési rendszer bevezetése. Ellenzéki képviselők felhívták a figyelmet: a kormány azért ragaszkodik ehhez a formához, hogy biztosítani tudják a költségvetésen kívüli forrásokból gazdálkodó Állami Autópálya Kezelő Rt. működését, ugyanis az EU szabályai szerint a társaság bevételeinek legalább ötven százalékát piaci forrásból kell biztosítani. Elhangzott ugyanakkor, hogy az EU csak a tehergépjárművekre vonatkozóan szabja meg a használatra arányos útdíjak bevezetését.
Kóka üzlettársára írták a pályázatot.