Durvul a választási kampány

Ha egyáltalán létezik „angol hidegvér”, a mostani választási küzdelemben nem sok nyomát látni. A pártok nemcsak hazudozással vádolják egymást, hanem a kormánypárt ellen immár a választási csalás szándékának vádja is felmerült.

Jelenleg úgy tűnik, a munkáspárti szavazókat nehezebb mozgósítani, mint az ellenzéki torykat, és a kormány a postai szavazásban látja a megoldást. Aki kéri, kap postai szavazólapot, és a májusi választáson arra lehet számítani, hogy a szavazók tizenöt százaléka él ezzel a lehetőséggel. Csakhogy ez a rendszer rengeteg csalásra ad alkalmat. A legutolsó önkormányzati választások egyik legcifrább eredménye az volt, hogy Birminghamben hat frissen választott tanácstag ellen bűnvádi eljárás indult, mert csalással szerezte mandátumát. A konzervatívok kaján örömmel kürtölték világgá, hogy a kormány új jogszabályokat akar bevezetni a választási csalás ellen.
Hogy a toryk se szónokolhassanak erkölcsi magaslatról, a keddi lapok két fényképet közölnek egymás mellett. Egyiken egy konzervatív képviselő kiutasított ázsiai család gyermekeinek képét tartja magasba, a toryk egyik vezéralakja pedig feliratot, amelyen ez áll: „Hadd maradjanak!” Mellette ugyanennek a fényképnek a kissé módosított változatán ugyanaz a képviselő plakátot tart, ezzel a felirattal: „Bevándorlási kontrollt!”, ugyanaz a vezéralak pedig a következőt: „Nem kell káosz és embertelenség!”
A Konzervatív Párt gazdasági platformja nem sokban különbözik a kormánypártétól, viszont alaposan meglovagolja az úgynevezett „populista” ügyeket: a bevándorlást, a közbiztonságot. A munkáspárti propagandisták szerint még attól sem riadnak vissza, hogy burkoltan, de félreérthetetlenül rájátsszanak a lakosság egy rétegének faji előítéletére, ösztönös idegenkedésére a külföldiekkel szemben. Valójában a szavazóknak elegük van a Blair-kormányból, de az ellenzékért sem lelkesednek. Az immár mindennapos közvélemény-kutatásokból kiolvasható, hogy az „egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz” felfogás alapján elenyésző a különbség a két fő párt között. Mivel azonban a brit választási rendszer nem alapul az arányos népképviselet elvén, a Munkáspárt a leadott szavazatok 35 százalékával hatvan-hetven mandátumos többségre számíthat az alsóházban.