Egymásra mutogat a két hatóság

Swendt Pál
2005. 04. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelek szerint egymásra vár a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Fővárosi Főügyészség az orosz államadósság lebontása során MSZP közeli cégek közreműködésével eltűnt 62 millió dollár ügyében indított nyomozásban. Az iroda állítja, hogy már elküldték az ügyészségnek álláspontjukat, míg a vádhatóság a lejárt határidejű nyomozás megszüntetéséről szóló javaslatot vár a rendőrségtől. Úgy tudjuk: a vizsgálat során nem sikerült bizonyítani sem a felmerült számviteli rend megsértését, sem pedig a hűtlen kezelés gyanúját. Horváczy Emese, az NNI szóvivője érdeklődésünkre csak annyit közölt: az ügy aktáit március 3-án már továbbították az ügyészségre.
Az eljárás lezárásáról szóló érdemi javaslat még nem érkezett az ügyészséghez – mondta Dobos Gabriella szóvivő. Medgyessy Péter kormányfő még 2002 decemberében, moszkvai tárgyalásán 62 millió dollárnyi – napi árfolyamon több mint 12 milliárd forintos – adóssághányad elengedésére kényszerült, mert néhány MSZP közeli vállalkozás nem rendezte tartozását az államkincstár felé. Az orosz fél saját nyilvántartásai alapján kifizetettnek tekintette az összeget. A dollármilliók ügyében az olajgate-botrány során már ismertté vált cégek érintettek, vezetőiket tanúként hallgatta meg a rendőrség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.