Egyöntetű elutasítás a pártok részéről

A témában hallgató MSZP-n kívül az összes többi parlamenti párt kritizálta az adóreform-bizottság két hónapi munkával öszszeállított javaslatcsomagját. Az SZDSZ egyebek mellett a kedvezmények eltörlése miatt emelte fel a szavát, az MDF az adórendszer egyszerűsítésére fektetné a hangsúlyt. A Fidesz legfőbb kifogása a tervezettel szemben az, hogy nem az adócsökkentés irányába mutat a csomag.

Bákonyi Ádám
2005. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellenkező előjellel teljesült a pénzügyminiszter által felkért adóreform-bizottság elnökének kívánsága. Akar László egyebek mellett azzal a szavakkal nyújtotta át a sajtónak a testület által összeállított javaslatcsomagot, hogy annak elfogadásához politikai konszenzust remél, összefogás azonban inkább az anyag elutasításában mutatkozik.
A mintegy száz szakemberből álló bizottság február kilencedikén kezdte a munkát, s bár azt ígérték, hogy március végére elkészülnek a javaslataikkal, az anyag átadásával április elejére csúsztak. Már a munka közben kiszivárgó hírek is azt jelezték, hogy a nagy lendülettel és radikális tervekkel induló javaslatcsomag nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, vagyis az adórendszer radikális átalakítását. Többen azt is hangoztatták, hogy szó sincs reformról, csupán a jelenlegi szabályzók alakításáról. A kész anyaggal kapcsolatban a szakértők mellett markáns ellenvéleményt fogalmaztak meg a parlamenti pártok is.
Elfogadhatatlannak nevezte a javaslatokat a szabad demokraták elnöke. Kuncze Gábor szerint ezek megvalósulásával az amúgy is bonyolult adórendszer még szövevényesebbé válna, ráadásul a módosítások Magyarország versenyképességének javítását sem szolgálják. Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszter a bizottságnak azt az elképzelését ellenezte, amely eltörölné a fogyasztásiadó-kedvezményeket, s ezzel megszűnne egyebek mellett a Sulinet program által igénybe vehető – a korábbinál már amúgy is szűkebb – kedvezmények köre.
Az MDF elnöke közleményében agyonfoltozott zsáknak nevezte a magyar adórendszert, amelyre a bizottság újabb foltokat akar felvarrni ahelyett, hogy újra és kisebbre cserélné azt. A párt szerint a reformnak ki kell terjednie az adórendszer egyszerűsítésére, a kulcsok csökkentésére és az iparűzési adó újragondolására is.
Nem szolgálja a magyar gazdaság érdekeit, hiszen nem jelent adócsökkenést, ráadásul nem élénkíti a vállalkozási és beruházási kedvet, s nem segíti a munkahelyteremtést sem – vázolta a Fidesz álláspontját a bizottság javaslatairól Varga Mihály. A volt pénzügyminiszter szerint ha ez a csomag valósul meg, a kormány ugyanannyi pénzt fog beszedni a vállalkozásoktól és az alkalmazottaktól, mint eddig, a Fidesz javaslatairól pedig nem hajlandó érdemi egyeztetéseket kezdeményezni. A nagyobbik ellenzéki párt olyan új, munkabarát adópolitikát javasol, amely csökkenti az egészségügyi hozzájárulás mértékét és a társadalombiztosítási terheket, kiterjeszti az egyszerűsített vállalkozói adó határait, valamint csökkenti a cégbejegyzési illetékeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.