Újabb három bűncselekménynyel gyanúsította meg a tavaly szabadult vállalkozót, Tasnádi Pétert, valamint egykori sofőrjét, K. Istvánt tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Időközben a bíróság július 8-ig meghoszszabbította Tasnádi előzetes letartóztatását. Bíró László, a gyanúsított védője lapunknak elmondta: védence nem tett vallomást, mert nem követte el a bűncselekményeket. Hozzátette: a sértetti körökből volt, akit ismert, de pénzbehajtással nem foglalkozott.
Az NNI szerint viszont tavaly nyáron egy kétmillió és egy hetvenmillió forintos adósság behajtására tett ígéretet magánszemélyeknek a vállalkozó a behajtandó összeg húsz százalékának fejében. Az egyik esetben az adós fizetett, és erről papírt is készítettek. A hitelező azonban a pénzt nem látta viszont, csak az iratot, amelyen a tartozás kiegyenlítése szerepelt. A nagyobb összegű hitelnél viszont az adós nem tudott egy összegben fizetni, ezért Tasnádi elkezdte fenyegetni az illetőt. A pénzt így részletekben adták oda a vállalkozónak, de végül ezzel sem tudott a hitelezőnek elszámolni. A harmadik bűncselekményre pedig K. Istvánnak, egykori sofőrjének adott utasítást. A rendőrök szerint Tasnádi tavaly októberben azt mondta alkalmazottjának, hogy hívja föl a BRFK-t azzal: bombát helyezett el a Józsefvárosi piacon, és az rövidesen felrobban.
Ismeretes: Tasnádi ellen tavaly október óta folytat eljárást az NNI csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés, rongálás és más bűncselekmények miatt.
Egy ember meghalt, miután áttért az ellentétes sávba egy autó és busznak ütközött















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!