El kell vinni a balhét

Ismét hazudott a Magyar Nemzet, amikor megszellőztette, hogy Draskovics Tibort menesztik. Legalábbis László Boglár kormányszóvivő szerint, aki cikkünkről már a megjelenés napján leszögezte: ritkán olvas az ember olyasmit, aminek egyetlen szava sem igaz. Olyan hivatalos cáfolatot viszont gyakrabban hallhattunk, amelyiknek semmi köze sincs a valósághoz. Mert ez esetben sem mi tájékoztattuk félre a közvéleményt. Az igazságot írtuk meg, hiszen Draskovics talpára tegnap mégiscsak rákötötték az útilaput.
Arra, hogy miért került elő a kormányfő eszköztárából a lapát, vélhetőleg többet tudhatunk majd meg az államháztartási hiány ma nyilvánosságra kerülő legfrissebb adataiból. Az elemzők egy ideje már azt jósolják, hogy most valóban elérkezik az igazság pillanata. Már a legutóbb napvilágot látott számok is meglehetősen riasztóak voltak, hiszen negyedév alatt megközelítettük a fél évre tervezett szintet. Az idei hiánycél aligha tartható, márpedig egy új beismeréshez új kormánytag szükségeltetik, legalábbis a szocialista országvezetés hagyományai szerint.
A hivatalos kormányfői indoklás úgy szól, hogy most olyan ember kell a gátra, aki a költségvetési pénzek „másként elköltéséhez” megfelelő politikai támogatottsággal rendelkezik. Az 1979-től MSZMP-tag szabolcsi vállalkozónak bizonyosan erősebb a beágyazottsága a pártban, ezért kinevezésével Gyurcsány Ferenc látványos gesztust gyakorol az MSZP-tagok felé, akikkel szemben az államfőjelölés során egyértelműen megbukott. Ugyanakkor a miniszterelnök két legyet üt egy csapásra azzal, hogy kabinetfőnökét, bizalmi emberét ülteti Draskovics székébe. Így biztosít lehetőséget magának a kézi vezérlésre. Mert a politikai támogatás Veres János esetében akkor érvényes, ha megszűnik a pénzügyi tárca fiskális akadékoskodása, és a döbbenetesen súlyos helyzetben lévő büdzsé mostantól a választási kampány szolgálatába áll. Erre enged következtetni az is, hogy a pénzügyi szféra képviselői a londoni elemzőkkel együtt a költségvetési politika lazítására számítanak, és nem nyugtatják meg őket Gyurcsány ezzel ellentétes nyilatkozatai. Attól sem vágódott hasra senki, hogy a miniszterelnök a minap közölte a veszprémi egyetem diákjaival: a kormány költekezésénél nem veszik majd figyelembe a jövő évi voksolás szempontjait.
Dehogynem, nagyon is. Valójában erről szól ez a kétségbeesett igyekezettel titkolt miniszterváltás, meg arról, hogy annyi botrányt halmozott már fel a pénzügyi tárca, hogy a múlt eltüntetéséhez megint bűnbak kell. Draskovics Tibor elődje sorsában osztozik: László Csabának is hátára akasztották távozásakor a felborult egyensúlyt, a pénzügypolitika tehetetlenségét és a tarthatatlanná vált hiánycélt. Draskovics pedig eljátszhatta a tiszta lap és az új seprő szerepét. Most ő kap ugyanilyen pakkot. Elviszi magával a vállalkozóktól visszatartott áfát, az elsumákolt tizenharmadik havi juttatásokat, a ki nem fizetett tavalyi agrártámogatásokat, a kisembert sújtó megszorításokat, a tengernyi trükköt, amely mind a büdzsé lyukainak befoltozására szolgált. A kötetnyire rúgó uniós intőt, leminősítést és a nemzetközi elemzők által kiállított bizonyítványokat, amelyek abba a kategóriába tartoznak, amivel nem szívesen dicsekszik az ember. S nem utolsósorban magával viszi elhíresült bivalybőr táskáját, benne a vele együtt megbukott idei költségvetést.
Draskovics távozásával a folyton újra- és átalakuló kaméleon-kormány új arcát mutatja felénk. A kérdés csak az, hogy az emberek még mit hisznek el.