Eladó a repülőtér és a vasúti fuvarozás

Neszméri Sándor
2005. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák kormány az év végéig szeretné magánosítani a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőteret és a Cargo Slovakia vasúti társaságot, vagyis az egykori Szlovák Államvasutak idén megalakult teherforgalmi részlegét. Mindkét esetben zártkörű meghívásos nemzetközi tender kiírásával számol a közlekedési tárca, amely a repülőtér esetében a pályázó befektetési szándékait és a személyi forgalom fejlesztését tartja a legfontosabb szempontnak az új tulajdonos kiválasztásakor, míg a Cargo Slovakia esetében a felkínált ár lesz a döntő — legalábbis ezt állította Pavol Prokopovic miniszter.
A pozsonyi repülőtér iránt a közlekedési minisztérium szerint Párizsból, Londonból, Frankfurtból és Prágából is érdeklődnek, szlovákiai szakértők szerint azonban valós esélye az Austrian Airlinesnak van, amellyel legfeljebb a schwechati repülőteret működtető részvénytársaság veheti fel a versenyt. Az elemzők abból indulnak ki, hogy a szlovák és az osztrák kormány már korábban megállapodott abban, hogy Pozsony és Bécs között kiépítik az autósztrádát, amely a két repülőteret is összeköti. De a helyzet értékelésekor azt is figyelembe veszik, hogy a szlovák légitársaság, a Slovenské Aerolínie részvénytársaság, amely a pozsonyi repülőtér legnagyobb partnere, már szorosan együttműködik az Austrian Airlinesszal, az osztrák légitársaság emberei meghatározó szerepet töltenek be a szlovák részvénytársaság igazgatótanácsában. Az Austrian Airlines, a Stefánik-repülőtér és a szlovák légitársaság összekapcsolásában egyébként nagy fantáziát látnak a pénzügyi elemzők is, ennek megfelelően az osztrák légitársaság vásárlási szándékát támogatja az Erste Bank és a Bauholding Strabag is.
A vasúti teherforgalmat biztosító Cargo Slovakia eladási szándéka meglepte a gazdasági elemzőket. Azáltal, hogy a kormány tavaly kettéválasztotta az egykori szlovák vasúti céget, s a Cargónak nem kell személyszállítással foglalkoznia, miközben vagyonrészévé vált többek között az összes vasúti szerelőműhely is, akár már az idén nyereséget termelhet. A Cargo Slovakia könyvelési értéke hivatalosan 11,5 milliárd korona (több mint 70 milliárd forint), s bár a korábbi államvasutak tartozásaiból 4,7 milliárd koronát (mintegy 29 milliárd forint) fel kellett vállalnia, már most sok az érdeklődő a társaság iránt. A vasúti vállalat szóvivője, Milos Cikovsky szerint német, osztrák és cseh cégek mellett a MÁV is jelezte részvételi szándékát a tenderben. A közlekedési minisztérium a Cargo Slovakia magánosítására májusban írja ki a nemzetközi tendert, az érdeklődők október 31-éig tehetnek ajánlatot a vállalat megvásárlására, s a tárca még az év végéig kihirdeti az eredményt. A minisztérium vezetői a Cargo eladásából 15-20 milliárd koronás (vagyis mintegy 95-125 milliárd forintos) bevételt vár, de az új tulajdonos kiválasztásánál az is szempont lesz, hogy képes-e az összeget kifizetni 2006 első negyedévében, mert hogy a vételárra már akkor igényt tart a minisztérium.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.