Meg akarja emelni a kormány által létrehozott százmillió forintos tőzsdére jutási alapot a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ). Cselovszki Róbert, a BSZSZ elnöke szerint ahhoz, hogy három-öt társaság tőzsdére jutását komolyan támogatni lehessen, 300 millió forintra kellene megemelni a kormány támogatását. A tíz legnagyobb piaci szereplőt, a tőzsdei forgalom 70 százalékát bonyolító társaságokat tömörítő szövetség szerint a tőzsdére jutás a kedvező forrásbevonási lehetőség ellenére azért nem vonzó a közepes méretű magyar vállalatok számára, mert a tőzsdei bevezetés rendkívül költséges, jelentős adminisztrációs teherrel járó folyamat, amit a börzei jelenlét további kiadásokkal terhel. A BSZSZ javasolja, hogy a kormányzati alapból ne csak a tőzsdére jutást, hanem az első év tőzsdei jelenlétét is finanszírozni lehessen. A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége emellett olyan értékpapírtörvény-módosítási javaslatokat terjeszt elő, amelyek a tőkepiac fejlődését, illetve a nemzetközi normákhoz való alkalmazkodást segíti. Elavulttá vált szabályok megszüntetését kezdeményezik, ezek között szerepel az értékpapír-kölcsönzés, a befektetési hitelezés és a halasztott pénzügyi teljesítés szabályainak korszerűsítése – mondta Jaksity György, a BSZSZ főtitkára.
A szövetség jelezte, hogy az adóreform-bizottság által ismertetett tervek között nem szerepel a befektetési vállalkozók iparűzési adójának csökkentése, amit helytelenítenek.
A főtitkár rámutatott, hogy a szövetség céljai között szerepel a befektetési és pénzügyi kultúra javítása, az Öngondoskodás Alapítvány, valamint a nyugdíjrendszer negyedik pillérének támogatása.

Tragédia Szekszárdon: holtan találták meg az eltűnt nyugdíjast