Euro-szegénység

Lóránt Károly
2005. 04. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Parlament annyival is különb az Európai Bizottságnál, hogy itt az étteremben hat különböző menü között lehet válogatni, nem beszélve az ezt kiegészítő svédasztalról és frissensültekről. Ehhez jön még a Micky Maus, ami ez esetben nem egér, hanem egy hatalmas, félkör alakú kávézó, ahol a törvényhozásban kifáradt képviselők és munkatársaik keresnek felüdülést. A 160 fős személyzet naponta mintegy hétezer ebédet és 60 ezer kávét és italt szolgál fel a parlament dolgozóinak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a személyzet egész nap úgy dolgozik, mint a gép, mindezt havi ezer euróért. Ezer euró, ha forintra átszámítjuk, otthon sok pénz, itt Brüsszelben azonban az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés, hiszen a legszerényebb lakás bére is elviszi a felét, a maradék napi 16 euróból pedig elég nehéz kijönni, ha azt számítjuk, hogy a legolcsóbb gyorséttermi ebéd is 6-7 euróba kerül. Az étterem dolgozói ezért már két hete sztrájkolnak, plakátokkal híva fel a parlament dolgozóinak figyelmét (akiknek az átlagkeresete mintegy négyezer euró), hogy nem akarnak rabszolgák lenni.
Ám az itteni vendéglátóhely dolgozói egyáltalán nincsenek kivételesen rossz helyzetben. Az ezereurós fizetés és az ahhoz tartozó robot (kevés pénzért mindig többet kellett dolgozni, mint a sokért) általános jelenség az unióban. Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai intézetének egyik legutóbbi felmérése szerint 14 millió dolgozó él szegénységben. Ebből az unió nyugati felére tizenegymillió, házastársakkal húszmillió esik. Ugyanennyi a munkanélküliek száma is, megint legalább még egyszer annyi hozzátartozót érintve. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a világ leggazdagabb térségében minden nyolcadik ember szegény.
Leginkább a csonka családoknak és az egyedül élőknek van esélyük, hogy szegények legyenek. A szegénység és a fiatalok munkanélkülisége különösen a pályakezdők helyzetét nehezíti meg. Talán ezzel is összefüggésben van a gyermekvállalási kedv oly mértékű csökkenése, hogy ha a jelenlegi tendenciák nem változnak meg, Európa „bennszülött” lakossága két évszázad alatt gyakorlatilag kihal.
Az unió leendő alkotmánya szerint minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, azt azonban nem garantálja, hogy a megélhetést is biztosító munkafeltételekhez joga lenne (a munkanélküli- segély például Németországban havi 331 euró, amiből nem lehet megélni). Mindenkinek joga van viszont az ingyenes munkaközvetítői szolgáltatásokra.
Az igen lassú gazdasági növekedés, továbbá a jövedelemkülönbségek növekedése és még számos más ok miatt nem is várható, hogy a helyzet belátható időn belül megváltozzon. Egy szempontból azonban mégis elmondható, hogy az unió gyarapodott: e héten írták alá ugyanis Romániával és Bulgáriával a csatlakozási szerződést. Bár e két országgal többen lettünk, de valószínűleg gazdagabbak nem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.