Kína már most kétségtelenül az élen jár az egyre erősödő ázsiai gazdasági terjeszkedésben: módszeresen szilárdítja kapcsolatait a környező országokkal. Az együttműködés erősítése érdekében Ven-csia Pao kínai kormányfő első alkalommal látogatott Indiába, ahol stratégiai partnerség kialakításáról szóló megállapodást írt alá Mammohan Szingh indiai miniszterelnökkel. Jóllehet az egyezmény nem terjed ki minden egyes részletre, nagy vonalakban azonban körvonalazza a két ország közötti diplomáciai, gazdasági kapcsolatok szorosabbá fűzését, sőt jelentősen enyhíthet a Kína és India közt több mint ötven éve feszültséget gerjesztő határvitákon. A mostani látogatás alkalmával kiderült, Kína szándékai komolyak, az ázsiai ország nem egy, Újdelhi megnyerését célzó felajánlást tett: a kommunista ország lemondott a Himalája területén található Szikkim tartományról, továbbá első alkalommal adott hangot egy olyan szándékának, hogy támogatná Indiát az állandó ENSZ BT-tagság elnyerésében. Kínával együtt az öt állandó BT-tagból négy már India mellé állt: Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia korábban kinyilvánította hasonló szándékát, az Egyesült Államok azonban nem foglalt állást az ügyben.
Peking már régóta feni a fogát Indiára, amelynek felkarolásán keresztül tovább élezheti az amúgy is feszült viszonyt Japánnal, illetve az Egyesült Államokkal. Utóbbinak ráadásul meggyőződése: az ázsiai ország szándékosan az Egyesült Államok gyenge pontjait figyelembe véve fejlesztette hadiiparát. A kínai vezetés tisztában van vele, hogy csupán két ország tud gátat szabni Kína dominanciájának: Japán és az Egyesült Államok – nyilatkozta a közelmúltban a Timesnak egy Ázsia-szakértő.
Kína és India kapcsolata hoszszú ideig fagyos volt, ma pedig már minden jel arra utal, az ázsiai nagyhatalom újrapozicionálása során a jég megtörni látszik. A két ország komolyabb közeledése 2003-ban kezdődött, s egy újabb, komoly lendületet kapott ez év elején. E szándék folytatásaként tett látogatást Indiában Ven-csia Pao, hogy a további együttműködésről tárgyaljon. A kínai kormányfő többek között felkereste az indiai Bangalorét, a Kelet „Szilícium-völgyét”, mivel a kínai vállalatok nem titkolt szándéka, hogy indiai számítástechnikai cégekkel együttműködésre lépve hódítsák meg a világpiacot.

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda