A több hete húzódó cseh kormányválságban tegnap ismét az áttörés jelei mutatkoztak. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a KDU–Csehszlovák Néppárt elnöke újból tárgyalóasztalhoz ült. Ennek előzménye, hogy a néppárt két alelnöke, Milan Simonovsky közlekedési és Libor Ambrozek környezetvédelmi miniszter lemondott párttisztségéről. Ezzel eleget tettek a szociáldemokraták követelésének, hogy az új kormányban ne foglaljanak helyet a koalíciós pártok csúcsfunkcionáriusai.
A kereszténydemokraták gesztusát üdvözölte a harmadik koalíciós párt, a Szabadság Unió–DEU is. Miroslav Kalousek, a néppárt elnöke a Stanislav Gross-szal folytatott megbeszélései után elmondta, hogy a nap folyamán még „nagyon fontos információkat” kapnak az újságírók. Ezek után egymást követték a megszűnt koalíció pártjai vezető szerveinek tanácskozásai. A CTK úgy értesült, hogy a Gross–Kalousek-találkozón terítékre került az új kormányfő személye. Ugyanis Jan Kohout EU-nagykövet legújabban úgy nyilatkozott, hogy új felkérés esetén sokat kellene gondolkoznia. Állítólag a miniszterelnöki székkel kapcsolatban felmerült Bohuslav Sobotka jelenlegi pénzügyminiszter neve is. Lapértesülések szerint a CSSD-n belül az egyszínű kisebbségi kormány hívei is hajlanának már a többszínű kabinet létrehozásának irányába.

Ezt nem hisszük el – ilyen vízi lények élnek a borsodi tóban