Egyhangúlag megszavazta tegnap a mezőgazdasági bizottság a folyamatban lévő állat-egészségügyi és élelmiszer-vizsgáló laborok átszervezésének leállítását. A képviselők hamarosan megkeresik Németh Imre agrárminisztert, kérve az átszervezés sokkal alaposabb áttekintését.
A bizottság előtt Folláth Györgyné, az agrártárca helyettes államtitkára számolt be a laboratóriumok leépítéséről, racionalizálásáról, hangsúlyozva, hogy az elmúlt tizenöt évben a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban lezajló változásokat nem követte a szakigazgatás. Most erre tesznek lépéseket, mert az elképzelések szerint a jelenlegi húszból csak tíz élelmiszer-vizsgáló laboratóriumot hagynának meg, miközben összesen 312 főt bocsátanának el. – A racionalizálás nem jelenti azt, hogy a vizsgálatok száma csökkenne vagy romlana az ellenőrzés minősége, ellenkezőleg. A laboratóriumok számának csökkentése ezenfelül többek között a párhuzamos tevékenységek kiszűrését és a jelenleg nem működő háromszintű ellenőrzés megvalósítását szolgálja. A hatékonyabb ellenőrzés érdekében tervezzük egy független, kis létszámú központi hivatal létrehozását is – mondta az államtitkár aszszony.
A beszámolót követően a képviselők egymást gyakran átfedő hozzászólásaikban elmondták, hogy a bizottság országgyűlési határozatot készít elő az élelmiszer-biztonság növelésére, amely a jelenleginél hatékonyabb működést teremt a hatóságok között. Ennek során szükség van egy komplex ellenőrzési rendszerre is, és előírják majd, hogy nem a boltokban, hanem a hazai termelőknél, a termelés helyén, import esetében a központi logisztikai raktárakban kell ellenőrizni. Ha az ellenőrzések során olyan árut találnak, amelynek paraméterei nem felelnek meg a kísérőokmányon közöltekkel, azt azonnal vissza kell küldeni származási helyére, még a határozat átmeneti szakaszában is. A képviselők kikeltek a laborok leépítése ellen is, szerintük ugyanis nem szétszedni, hanem inkább privatizálni kellene azokat, a megmaradtakat pedig állami költségvetésből működtetni. A honatyák nem tartották kizártnak a személyi változásokat az egyes a témában érdekelt hatóságok élén sem.

77 éves lenne Cserháti Zsuzsa – fia elárulta, miért nem jár a sírhoz