Jogellenesen váltották le Mellár Tamást

Jogerősen is kimondta tegnapi ítéletében a Fővárosi Bíróság, hogy Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök jogellenesen távolította el 2003-ban Mellár Tamást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről.

2005. 04. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

László Boglár kormányszóvivő az ítéletet nem kívánta kommentálni, mert – mint mondta – az ügyben már nem a Miniszterelnöki Hivatal, hanem a volt munkáltató, a KSH az illetékes. A kormányszóvivői nyilatkozatnak ellentmond ugyanakkor a bíróság mostani ítélete, amely éppen azt a határozatot minősítette jogellenesnek, amelyben Medgyessy Péter volt miniszterelnök mindennemű indoklás nélkül mentette fel a KSH elnökét.
Mellár Tamás a döntéssel kapcsolatban lapunknak elmondta: a per nem az ő személyéről szólt. Meglátása szerint a bíróság a kormány azon törekvését is elítélte, amely arra irányul, hogy megpróbálja befolyása alá vonni a független nemzeti intézményeket.
Az üggyel kapcsolatban tegnap ellenzéki vélemény is megfogalmazódott. Már a KSH elnökének 2003-as leváltásakor is világosan látszott, hogy a menesztés mögött nem szakmai, hanem politikai indokok húzódnak meg – fogalmazott Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szerint Mellár Tamás menesztése tette lehetővé azt, hogy pártkatonák kerülhessenek a független intézmény élére.
Az üggyel kapcsolatos további fejlemény, hogy a statisztikai hivatal az írásbeli ítélet postázásáig nem kíván nyilatkozni az ügyben.
Interjú a 11. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.