Kínos szóhasználat

A stockholmi magyar nagykövetség kultúrattaséja Kádár Jánost másik nagy „temetetlen halottunknak” nevezte Mészáros Márta Nagy Imréről szóló filmjének svédországi bemutatóján. A kijelentés miatt a hallgatóságból többen tiltakozásukat fejezték ki, hiszen – mint mondják – a temetetlen halott kifejezés nem illik a negatív szerepet betöltött személyiségekre. Tábori György ugyanakkor állítja, szavait félreértették, s kijelentéséből nem következik, hogy jó véleménnyel lenne Kádár Jánosról.

Munkatársunktól
2005. 04. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy négyszázan gyűltek össze február 26-án Mészáros Márta Nagy Imréről forgatott filmje, a Temetetlen halott stockholmi bemutatójára, amely előtt Tábori György kulturális attasé úgy fogalmazott: „…ne feledkezzünk meg Kádár Jánosról, aki még nagyobb temetetlen halottunk”.
Megkeresésünkre Tábori György elmondta, „sokak által félreértett, de többek által nem félreértett” gondolatok voltak, melyeknek a film bemutatóját megelőző ünnepségen hangot adott, beszédben azonban csak arra utalt, hogy „jó volna feltárni a múltunkat”. Az attasé szerint ennek egyik eszköze lenne, ha Kádár Jánosról is készülne film. Mint hangsúlyozta, egyértelmű, hogy a helyszínen megjelentek nem voltak jó véleménnyel az egykori kommunista vezetőről.
Mészáros Márta szerint Kádár János az abszolút diktatúra és a terror megtestesítője volt, az általa fémjelzett korszakhoz azonban mégsem nyúltunk még kellőképpen hozzá. A neves filmrendező szerint az attasé szavai is arra utaltak, hogy a jelenség alapos feldolgozásra vár még. A rendező örömmel szólt ugyanakkor arról, hogy a film nagy sikert aratott a svédországi nézők körében is.
A hallgatóság tagjai közül többen szerencsétlennek tartják a diplomata szóhasználatát. Mint a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének egy tagja fogalmazott, neki „messze nem ez a véleménye” Kádár személyéről. Egy másik jelenlévő, Daróczy Szabolcs úgy vélte, temetetlen halottnak nevezhetjük a XX. század diktatúráinak áldozatait, kik névtelen sírban nyugszanak, de semmiképpen nem azokat, akik ezeket a diktatúrákat működtették. „Ez a tévesztés több, mint apró figyelmetlenség, különösen egy Nagy Imre-film nemzetközi közönség előtti vetítésén egy magyar diplomata részéről” – tette hozzá a fültanú.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.