Kozenkay a Moszadról

Munkatársunktól
2005. 04. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden megyében, minden városban, minden döntés-előkészítő helyen jelen van a Moszad – állítja Kozenkay Jenő volt kémelhárító tiszt, aki szerint az ügynöklistázás hátterében is az izraeli titkosszolgálatot lehet felfedezni. A Demokrata című hetilapnak adott interjújában a magyar szolgálatok egykori tagja kifejti: a listázás egy jól szervezett operatív akció keretében zajlott, hirtelen kezdődött és hirtelen lett vége, amihez többféle támogatás kellett. Úgy véli, hogy hazánk nemzetbiztonságának aláásása, a jelenleg is aktív elhárítók megalázása idegen érdek. Mindezt a médiában is jelen lévő moszados állománnyal hajtották végre – állítja Kozenkay. Kifejti: Magyarországon 7–10 ezer közöttire tehető azok száma, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak az izraeli titkosszolgálatokkal.
Kozenkay feljelentést tett a hatóságoknál az ügynökügy kapcsán, megnevezve az izraeli titkosszolgálatokat mint háttérben ügyködő szervezetet, ám a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította a nyomozást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.