Mádl Ferenc Lendván

Pataky István
2005. 04. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szlovéniai látogatásának második napján Mádl Ferenc köztársasági elnök Lendvára látogatott. A magyar–szlovén határ közvetlen közelében fekvő, 25 ezres lélekszámú városban mintegy hatezer magyar él. A szlovéniai magyarság egyébként az ország észak-keleti részében él, Hodostól Pincéig az úgynevezett Muravidéken. A két legnagyobb lélekszámú magyar szórvány Muraszombaton és Ljubljanában található. A Határon Túli Magyarok Hivatala által közzétett jelentés szerint a becslések kilenc-tízezer körülire teszik a szlovéniai magyarok számát, a népszámlálási adatok azonban ennél elszomorítóbbak.
A muravidéki magyarság politikai érdekképviseletét gyakorlatilag a Szlovén Köztársaság megalakulása óta a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) látja el. A Tomka György által vezetett MMÖNK alapította a muravidéki magyarság művelődési és tájékoztatási intézményeit, s társalapítója a kétnyelvű iskoláknak. Az érdekvédelmi szervezet közgyűlése önkormányzati hivatalt működtet. Öt község – Lendva, Dobronak, Hodos, Salovci és Moravske Toplice – megalakította az önkormányzati magyar nemzeti tanácsokat, ezek képviselőit a helyhatósági választások során választják meg. Minden magyar nemzeti tanács a saját statútuma alapján működik. Az öt nemzeti tanácsból kerülnek ki a csúcsszervezet, az MMÖNK képviselői. Lendvának kétnyelvű könyvtára és kétnyelvű tanintézményei vannak (két óvoda, két általános iskola, középiskola). A szlovéniai jogrenddel összhangban a városban, akárcsak a Muravidék nemzetiségileg vegyes területén a szlovén és a magyar nyelv egyenrangúnak számít.
Érkezésekor Mádl Ferencet és feleségét Anton Balazek polgármester és Tomka György fogadta. A vendéglátók a lendvahegyi borospincében adtak ebédet a magyar küldöttségnek. Ezt követően az államfő gazdasági és politikai vezetőkkel, később a helyi magyarokkal tárgyalt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.