Rendkívüli kiadási tételekkel magyarázta Veres János pénzügyminiszter-jelölt azt, hogy az április végére előrejelzett államháztartási hiány eléri a 729 milliárd forintot, azaz meghaladja a teljes évre tervezett deficit hetven százalékát. Mint mondta, az első négyhavi deficitből nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, így pótköltségvetést sem kell készíteni.
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt Veres a hét elején meghirdetett „száz lépés politikájáról” elmondta: a nagy államháztartási rendszerek reformja még nincs megfelelően előkészítve, ezért ez a folyamat nem indul meg a következő hónapokban, csak az államháztartást javító kisebb módosításokra nyílik lehetőség. A jelölt elismerte, hogy az indokoltnál tovább tartott az áfa-visszautalások vizsgálata, amely sok bosszúságot okozott a vállalkozásoknak.
*
Veres János hangsúlyozta: az áfa-visszautalások késlekedése nem folytatódhat. Az adóreform-bizottság több száz szakértő bevonásával elkészített jelentését illetően Veres közölte: azt inkább gondolatébresztőnek tekinti. Mint mondta, a következő hónapokban olyan ösztönző és szigort növelő intézkedések születnek, amelyek révén a jövőben azok is fizetnek majd közterheket, akik eddig ezt nem tették. Becslése szerint ez mintegy ötszázezer-egymillió, a szürke- és a feketegazdaságban tevékenykedő embert érinthet. Hozzátette: a „Sikeres Magyarországért” program részeként a kormány rövidesen hitelkonstrukciót dolgoz ki.
A költségvetési bizottság ellenzéki tagjai példátlannak nevezték, hogy a kormány által korábban meghozott „mérlegjavító” intézkedéseket a kormány most egyszeri, rendkívüli kiadási tételeknek próbálja meg beállítani. Tállai András, a testület fideszes tagja emlékeztetett: költségvetési csődhelyzetben van az ország. Font Sándor kritikaként fogalmazta meg, hogy a jelölt által felvázolt pozitív gazdasági helyzetkép csupán két szektorra igaz: a multinacionális vállalatokra és a bankokra. Font a PSZÁF legfrissebb jelentésére hivatkozott, amely a magyar bankszektor tavalyi működését illetően 46 százalékos profitnövekedést állapított meg.
– Jelentős reformintézkedések a választásokig hátralévő egy évben már nem várhatók, ez Veres János meghallgatásából is kiderült – értékelte a pénzügyminiszter-jelölt kijelentéseit Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki aláhúzta: a jelenlegi folyamatok alapján tarthatatlan az államháztartás idénre előirányzott hiánya.
Kiábrándító adatok. Magyarországon távozott a pénzügyminiszter, majd kiábrándító költségvetési jóslat jelent meg – állapítja meg a Reuters tegnap közzétett jelentése, amely aláhúzza: felerősödtek a piaci aggodalmak. Az elemzői felmérés szerint Veres János nem lazítja és nem is szigorítja lényegesen a fiskális politikát, így az éves hiány túllépésére változatlanul lehet számítani. A monetáris tanács jövő hétfői ülésétől az elemzők mindössze 25 bázispontos kamatcsökkentést várnak, miközben májustól a kamatcsökkentési folyamat megszakadására számítanak.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán