Úgy tűnik, a 16 500 pontos BUX index sem jelent már támaszt a befektetőknek, tekintve, hogy a tegnapi kereskedés során már csak a 16 400 pontos szint körül torpant meg az eladási kedv. A minimális, 15,38 pontos veszteséges nyitás után a BUX rövid időre a pozitív oldalra tornászta magát délelőtt, ám a nap további részében végig lejtmenetben volt. Mivel a kereskedés végi erősödési kísérlet is kudarcba fulladt, az index végül több mint 21 milliárdos forgalom mellett, 0,95 százalékos gyengüléssel zárt. Változó képet mutattak záráskor a vezető részvények. A legnagyobb, 7,5 milliárdos forgalmat generáló Mol-papírok, bár napközben 15 950 forinton is cseréltek gazdát, végül 0,4 százalékos árfolyam-erősödés után 16 100 forinton zártak. Ugyanakkor a tegnapi lejtmenethez leginkább hozzájáruló OTP-részvények mintegy 5,3 milliárdos forgalomban 2,8 százalékot veszítettek értékükből, s 6010 forintra gyengültek. A Matáv 0,6 százalékkal erősödve 860 forinton zárt, míg a Richter 1,6 százalékkal hanyatlott 23 800 forintra. Gyógyszerpiaci szektortársa, az Egis viszont kerek 200 forinttal 15 450 forintra gyarapodott. A kisebb papírok közül a várakozásoknál jobb gyorsjelentéssel előálló BorsodChemnek viszont a kedvező elemzői előrejelzések sem segítettek. Tordai Péter, a K&H Equities elemzője a Portfolio.hu szakportálnak nyilatkozva 2340 forintról 2580 forintra növelte a BorsodChem fair értékét. A cég 1,3 százalékkal 2271 forintra csúszott. Az FHB 180 forinttal csúszott lejjebb 12 020 forintra, a Synergon pedig 17 forintos mínuszban 523 forinton fejezte be a kereskedést. A Bumix midcap index 0,4 százalékkal 1467 pontra javított.
Heves árfolyam-ingadozással, nagy összegek megmozgatásával indult a kereskedés a bankközi devizapiacon tegnap reggel. Később lenyugodott a piac, a forintnak sikerült valamennyit ledolgoznia a nap kezdetén elszenvedett veszteségből. A nap folyamán 252–254 forint közötti pályát járt be az uniós valuta, a délután fél négy körül jegyzett 252,60/70 forintos kurzus már csak egy forinttal volt erősebb a csütörtök délutáni 251,80/90 forintos árfolyamnál. A forint délután 10,52 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 29 bázisponttal gyengébben a csütörtöki helyzeténél. Az MTI-nek nyilatkozó kereskedők szerint sem a belső, sem a külső körülmények nem segítik a régiós valutákat, ezért továbbra is lefelé mutató trendre kell számítani.
Negatív nyitást követően jellemzően felfelé indultak a nyugat-európai fejlett tőkepiacok mutatói. E trendváltásban valószínűleg szerepük volt a kedvező vállalati jelentéseknek, illetve a csökkenő nyersolajárnak. Mindazonáltal a nap végére a párizsi CAC–40, illetve a frankfurti DAX–30 indexek ismét előző napi szintjük közelébe kerültek, s végül egyaránt 0,1 százalékot alig meghaladó erősödéssel zártak. Kissé biztosabb, 0,24 százalékos előnyt jelzett viszont a londoni FTSE–100-as index. Párizsban a nap győztesei közé kerültek a Cap Gemini, illetve a Vinci részvényei, míg a legnagyobb veszteségeket az ST Microelectroni mellett a Sanofi és a Michlein könyvelhette el. Köszönhetően a nemesfémek drágulásának, jelentősen erősödött a londoni kereskedésben az AngloAmerican, Frankfurtban pedig legjobban a Bayer papírjai szerepeltek.
Lapzártakor a tengerentúli tőzsdéken már felülemelkedtek az inflációs félelmek, s a főbb indexek veszteségeket jeleztek. New Yorkban a DJIA-mutató 0,01 százalékos, a Nasdaq Composite pedig 0,5 százalékos veszteségben állt. Az inflációs félelmek újbóli fellángolása a tegnap kiadott áprilisi, a vártnál rosszabb Michigan fogyasztói bizalmi indexnek volt köszönhető.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán