Mezőgazdasági görbe tükör

Munkatársunktól
2005. 04. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tulajdonképpen görbe tükröt tartott egymásnak a Corvinus Egyetemen zajlott Tárcatükör elnevezésű rendezvényen Németh Imre földművelésügyi miniszter és Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője.
Németh Imre sikerként számolt be a tárca hároméves teljesítményéről, kiemelve az unió követelte és a kifizetésekhez szükséges intézményrendszer kiépítését, az Élelmiszer-biztonsági Hivatal felállítását, továbbá a SAPARD- és az AVOP-pályázatok lebonyolítását. Lengyel Zoltán nem osztotta a miniszter elégedettségét, és kiemelte, hogy az előző kormány más rendszerű intézmény kiépítésére készült, mint ami végül megvalósult, s amely – a képviselő szerint – nem működik zökkenőmentesen. A szaktárca munkáját értékelve Lengyel Zoltán kifogásolta, hogy csak négymilliárd forint áll a minisztérium rendelkezésére a 2005-ös nemzeti támogatások finanszírozására. Emellett a képviselő elégedetlen volt a SAPARD- és az AVOP-pályázatok lebonyolításával, az iskolatejprogrammal és a gazdák korai nyugdíjazása érdekében tett lépésekkel.
A felek között a legnagyobb vita abban bontakozott ki, hogy Németh Imre szerint – Lengyel Zoltán állításával ellentétben – az Európai Unióból érkező mezőgazdasági támogatásból nem lehet költségvetési hiányt finanszírozni, mivel ezeket a forrásokat a költségvetéstől függetlenül az egységes kincstári számlára utalja az Európai Unió. A fideszes képviselő a forráshiány miatt említette a négymilliárdos idei mozgásteret is, rámutatva, hogy a 2006-os évben az úgynevezett determinált források összege kétszázmilliárd forintra rúg majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.