Az egységes társadalombiztosítási rendszer megőrzése, az egészségügyi célra használt állami és önkormányzati törzsvagyon privatizációjának megtiltása, valamint annak elérése, hogy minden biztosított mögött legyen járulékfedezet – többek között ez szerepel a Fidesz 2006-tól induló programjában. Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere, az Egészségügyi Egyeztető Fórum elnöke a Polgári kormányzás 2006 című konferenciasorozat szombati rendezvényén elmondta: a kormány a jelenlegi struktúrában képtelen az ágazat gondjait orvosolni. Szerinte csak a hagyományos kormányzati struktúrák megváltoztatásával, új humánpolitikai stratégiával lehet megoldást találni. Szorosabb együttműködésre lenne szükség az egészségügy és minden, a humán erőforrás szempontjából fontos terület között. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz 2006-os választási győzelme esetén ő vezetné-e a humánpolitikai minisztériumot, úgy felelt: egyelőre semmiféle tárca nincs leosztva, most programot írnak. Kiemelte az egészségtan oktatásának szükségességét az iskolákban. A kormányfő által pénteken bejelentett hármas tagolású társadalombiztosításról Mikola István azt mondta, hogy ilyenről semmiféle szakanyagban nem olvasott, nem tudja, mire gondolt a kormányfő.

Luszi, a Balaton négy évszakos hajócsodája új fejezetet nyit