Mol: a magyar állam még többet akart

Erdősi Csaba
2005. 04. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadták a Mol-részvényesek az igazgatóság jelentését a tavalyi évről, és jóváhagyták az éves beszámolót a társaság tegnapi közgyűlésén. Az olajcég papírjainak osztalékfizetésre jogosult tagjait összesen 17 milliárd forintos osztalék illeti meg, az egy részvényre jutó összeg körülbelül 166 forint.
Többet szeretett volna kapni ennél a Mol-papírok mintegy 12 százalékát birtokló állam. A közgyűlésen az ÁPV Rt. képviselője arra tett javaslatot, hogy a társaság alapszabályát, mely szerint a saját részvények után nem fizetnek osztalékot, úgy módosítsák, hogy az ezekre a papírokra jutó osztalékot az arra jogosult tulajdonosok között részesedésük arányában szétosszák. A közgyűlés a javaslatot elutasította.
Meglepetésre az igazgatóság mindössze tizenöt százalékos alaptőke-emelésre tett javaslatot, holott a korábbi elképzelések 25 százalékos tőkeemelésre való jogosultságról szóltak, mellyel 2010 tavaszáig élhetett volna a társaság. A közgyűlést követő sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a 25 százalékos alaptőke-emeléssel nem értett egyet a mintegy tízszázaléknyi tulajdonrésszel rendelkező osztrák OMV, továbbá két másik nagyobb befektető sem, ezért megváltoztatták álláspontjukat.
Egyéb döntések mellett a közgyűlés elfogadta a sajátrészvény-vásárlási program meghosszabbítását, jóváhagyta az eddigi könyvvizsgáló cég idei megbízását, és személyi kérdésekről is döntött. Technikai okokból lekerült a közgyűlés napirendjéről az a pont, amelyik a Mol-részvények negyedeléséről határozhatott volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.