John Ruiz, a WBA profi bokszszervezet 41-5-1-es mérlegű amerikai nehézsúlyú világbajnoka egyszer már megjárta, amikor kisebbel kezdett: bő két éve, 2003. március 1-jén nagy verést kapott a csúcsformáját futó, félnehézsúlyból a „királykategóriába” felrándult Roy Jones Jr-tól. S milyen a sors, Jones csillaga azóta leáldozott, Ruiz viszont a maga csendes, nem túl látványos módján visszakapaszkodott a trónra. Ma éjjel a New York-i Madison Square Gardenben pedig egy újabb „kicsi”, James Toney (68-4-2) vár rá. Méghozzá nagyon, hiszen a korábban közép- és cirkálósúlyban komoly, félnehézben kisebb jelentőségű vb-címig jutó honfitárs meccset felvezető verbális hadviselése felért egy becsületsértéssel.
A szakmai elemzés nem könnyű. Egyetlen közös riválisukkal, Evander Holyfielddal Ruiz 2000 augusztusa és 2001 decembere között vívott egy háromrészes sorozatot, 1-1 győzelem, döntetlen és vereség lett a vége.
Toney 2003 októberében akadt össze a leáldozóban lévő Holyfielddal, s a 9. menetre végzett vele. Ez volt első nehézsúlyú derbije, azóta csak egyet vívott, közben súlyos sérülések hátráltatták, s a mostani meccsre meghízva, élete legnehezebb versenysúlyával (104 kg) mérlegelt.
Ruiz kicsit nyomott többet, mint szokott (108 kg), s hajszállal esélyesebbnek tűnik a maga „birkózós” stílusával, nagyobb paramétereivel.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán