Tájékoztatni fogjuk a közvéleményt, ha újabb minisztercsere történik – mondta el tegnap a kormányszóvivő lapunk azon kérdésére, hogy várható-e újabb változás a kabinetben. László Boglár mindennaposnak nevezte, hogy
a 100 lépés programja kapcsán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyesen egyeztet a kormánytagokkal, hol többel, hol kevesebbel. Elsősorban a „nagy ellátórendszereket” irányító miniszterekkel és a gazdasági tárcák vezetőivel. Ugyanakkor olyan nagyságrendű találkozóra, mint a múlt hét végi gödi informális kormányülés volt (amelyen csak Somogyi Ferenc külügyminiszter nem vett részt), nem kerül sor – mondta a szóvivő.
Ismert: a hírek szerint Gyurcsány vasárnap, május elsején jelenti be, hogy mi is pontosan a 100 lépés politikája, amiről több mint két hete beszélt először az MSZP államfőjelölő kongresszusán. László Boglár elmondta: a kormányfő május elsején a romajálison és a városligeti majálison vesz majd részt. A Miniszterelnöki Hivatal egyébként pályázatot hirdetett Európa-napok címmel megyeszékhelyek, megyei jogú városok és városi önkormányzatok számára a májusi ünnepségsorozatokhoz kapcsolódó rendezvények szervezésére. A nyertesek listája a www.meh.hu weboldalon tekinthető meg. A május elseje és kilencedike közötti időintervallumban a munka ünnepe, az uniós csatlakozási évforduló, a második világháború európai befejezésének hatvanadik évfordulója, valamint az európai testvérvárosok és -iskolák ünneplésével összefüggő rendezvényekre lehetett pályázatot benyújtani. Gyurcsány Ferenc lengyel, olasz, spanyol és német kollégájával, valamint a francia köztársasági elnökkel együtt kezdeményezte az európai digitális könyvtár létrehozását – mondta el a szóvivő.

Tragédia a Palatinuson: megrázó részletek derültek ki