Pártunk és kormányunk – miniszterelnökünk főszereplésével – ellenezte a december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazást, a kormány feje pedig személyesen ellene kampányolt. Érvelésében kisszerű volt (jóságos ég, mibe kerülne ez nekünk?), és hazug állítások garmadával alázta meg a Kárpát-medence magyarságát (idejönnek, és felélik a szociális és nyugdíjalapokat). A kormánnyal szemben kritikátlan baloldali pártsajtó több mint 500 milliárdos költségekkel sokkolta jobb sorsra érdemes olvasóit. A médiából valósággal ömlött a politikamentesnek hazudott, az adófizetők pénzéből finanszírozott nemzetellenes kormánypropaganda. Győzött a nem, Gyurcsányt pedig azóta nyilvános szereplésein néhányszor kifütyülték és árulózták.
Pártunk és kormányunk – miniszterelnökünk irányításával – kisvártatva bemutatott egy újabb attrakciót is. A világ magyarsága által kezdeményezett, s az ENSZ fóruma elé vitt és támogatott javaslatot, amely a felvidéki magyarságot sújtó etnikai üldözést és oly sok megalázást hozó hírhedt Benes-dekrétumokat kívánta elítéltetni, egy döntő bizottsági szavazáson elutasította, emiatt nem kerülhetett az ENSZ illetékes bizottsága elé. Ez szintén gyalázatos cselekedet volt, melyet még szégyenteljesebb indoklással tetéztek meg: az EU-ban (!) kötelező (?) szolidaritásra (?) hivatkoztak. Érti ez a kormány, hogy mit tett? Szolidáris lett a faji alapú Benes-dekrétumokkal a felvidéki magyarok ellen. Látszik, persze, hogy éreztek valamit, hiszen külső tekintélyre hivatkozva egy kis mentegetőzésfélét is szükségesnek láttak az indoklásba csempészni.
Majd jött a szomorú ráadás: az Európai Parlament külügyi bizottságában két EP-képviselő által felvetett kisebbségiautonómia-javaslatának a magyar kormánypártok általi elutasítása. Ezek után nem csodálkozom azon, hogy nemzeti ünnepeinken Erdélyben, Felvidéken és a Kárpátalján egységesen kifütyülték az MSZP–SZDSZ-kormány küldöttjeit és írásos üzeneteit. Inkább azon lepődöm meg, de nagyon, hogy még ők játsszák a sértődöttet, mert beszédeiket és szónokaikat olykor zúgó, spontán fütty és bekiabálás utasítja el. És még ők döbbennek meg azon, hogy a nemzeti ünnepen egy szónok által nemzetárulóknak nevezték őket.
Olcsón megúszták. Járhattak volna rosszabbul is.
Bán Miklós mérnök, Budapest
Egy BKV busz szerelő elmondta milyen lehetetlen körülmények között dolgoznak nap mint nap
