Összegzett a távozó agrárminiszter

Nagy Ottó
2005. 04. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Imre távozó földművelésügyi miniszter tegnap összefoglalta hároméves tevékenységét. Az értékelés tartalmazott kritikai elemeket is, például a miniszter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkáját összességében jónak értékelte, és kiemelte, hogy az MVH vezetője is komoly munkát végzett, ám nem minden esetben volt őszinte a miniszterrel, ami a határidők és a vállalások hibás felméréséből adódott, s a meghatározott időpontok csúszásához vezetett.
Az intervencióról szólva Németh megemlítette, hogy hiányosságok e területen is vannak, de az AVOP-pályázatok segítségével ősz elejére mintegy egymillió tonna – részben teljesen új – tárolókapacitás keletkezik. A gondokat azonban csak az export enyhíteti, mert ha az idei gabonatermés is jó lesz, előállhat, hogy éveken keresztül 2-3 millió tonna körül alakul az átmenő intervenciós készlet.
A távozó miniszter beszélt még a SAPARD-program lebonyolításáról, a mezőgazdaság uniós feladatokra való felkészítéséről, a hitelkonszolidációról és az Európa hitelprogram beindításáról. A támogatásokról szólva elmondta, hogy a pályázatokat elbírálták, a jogosulatlan igényléseket kiszűrték, az arányosítás mértékét a kormány jóváhagyta, így hamarosan 2-2 ezer forintot utal a kincstár – a területalapú és a nemzeti kiegészítő támogatások után – a gazdálkodóknak.
Németh Imre a jövőjét illetően elmondta, hogy bizonyosan tovább ténykedik mint országgyűlési képviselő, de az még nem világos, hogy más feladatot is vállal-e. Tájékoztatása szerint kapott már egy ajánlatot a miniszterelnöktől, de gondolkodási időt kért. Az esetleges személyi változásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy minden miniszternek szuverén joga eldönteni, milyen munkatársakkal akar együtt dolgozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.