Politikai összefogás a Tokaj Rt.-ért

Szocialista–fideszes összefogás várható az SZDSZ-szel szemben a Tokaj Kereskedőház Rt. állami tulajdonban maradása érdekében.

Dénes Zoltán
2005. 04. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Támogatni fogja a Fidesz azt a szocialista javaslatot, amely a Tokaj Kereskedőház Rt., az MVM Rt., a Magyar Posta és a paksi atomerőmű százszázalékos állami tulajdonban tartását indítványozza – nyilatkozta Répássy Róbert fideszes képviselő. A Fidesz minden javaslatot támogat, amellyel a nemzeti vagyontárgyakból még bármit meg lehet menteni.
Az MSZP és a Fidesz egy napon nyújtott be törvénymódosító javaslatot, amely többek között a Tokaj Kereskedőház Rt. állami tulajdonba tartását célozta. Az általános vitán a Fidesz jelezte, hogy támogatja a kezdeményezést, bár nyilván másképp ítéljük meg a helyzetet – mondta Répássy. Szerinte a kormánytöbbség rosszul döntött, amikor a 2003-as költségvetési törvényben eladhatóvá nyilvánította a céget. A kormány nem támogatta azt a fideszes javaslatot, amely szerint a kereskedőház kiegészülne azokkal a muzeális vagyonelemekkel, amelyeket egy tavalyi kormányhatározat alapján idegenítettek el.
Répássy érdekesnek tartotta, hogy Keller László szocialista képviselő a kereskedőház privatizációja mellett állt ki. A parlament többsége támogatja az állami tulajdon értékesítéséről szóló törvény módosítását. Tegnapig az indítványhoz hat módosító javaslat érkezett. Podolák György szocialista képviselő javaslata szerint az államnak a paksi atomerőműben a Mavir Rt.-ben és a Tiszavíz Kft.-ben lévő tulajdonosi jogait a Magyar Villamos Művek Rt.-n keresztül kellene gyakorolnia. Két fideszes módosító javaslat százszázalékos állami tulajdonban tartaná a Budapest Airport Rt.-t, illetve a Balatoni Halászati Rt.-t. Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő javaslata ugyanakkor arra irányul, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. ne kerüljön vissza tartós állami tulajdonba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.