Demeter Egerben indulhat 2006-ban
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője azt mondta: nagy valószínűséggel Demeter Ervin volt titokminiszter lesz a Fidesz egyéni képviselőjelöltje az egri körzetben a 2006-os országgyűlési választásokon. Demeter úgy fogalmazott: a szövetséggé alakulás folyamatában a nagyon sokszínű, de azonos célért küzdő emberek „összefésülése” nem mindenhol sikerült a legolajozottabban, és ehhez a munkához kérték az ő segítségét. (MTI)
Elfogadottabbak a cigányok
Javult a romák társadalmi elfogadottsága, s ebben szerepe van a Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózatnak is – állította Petrétei József igazságügy-miniszter tegnap Pilisszentkereszten, a hálózat aktivistáinak rendezett szakmai konferencián. (MN)
Duna TV: nyolcvan belsős távozhat
Dolgozóinak jelenlegi 480 fős létszámát 80 fővel csökkentené a Duna Televízió, amelynek becsült költsége ebben az évben 200 millió forint – jelentette be Szekeres László gazdasági alelnök. Az ebből származó megtakarítás jövőre 350-400 millió forint lehet, amelyet fejlesztésre és új műsorok készítésére fordíthatnak – tette hozzá az alelnök. (S. P.)
Pert vesztett a Népszava
A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a Népszava című napilap megsértette Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Pápa polgármestere jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait. A jogerős ítélet szerint a lap valótlanul híresztelte, hogy Kovács Zoltán – feleségével és a pápai fürdő igazgatójával együtt – egy telekvásárlás kapcsán megtévesztette volna a telek tulajdonosát. (B. Á.)

Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét